cierren la puerta: Paris

Miután amúgy is szomszédunk Franciaország, érdemes megismerni kicsit jobban, arról nem is beszélve, hogy érdekes összehasonlítani az általunk már elég jól ismert katalán szokásokat és stílusokat a franciával. Ezért és persze kedvtelésből is Párizsban jártunk 4 napot.
Franciaországot a levegőből is jól láthatóan körzővel és szögmérővel tervezték (Spanyolországgal szöges ellentétben). Párizs felé közeledve azonban kellemesen kaotikussá válik a látvány.
Az Orly reptérről egy vezető nélküli mágneses magasvasút őrült sebességgel és hirtelen csapódó ajtókkal repít a metróállomásig.
Párizsba érve a katalán vidéken néhány hónapja megszokott felhőszakadás fogadott, így sikerült itt is azonnal bőrig ázni. A szállodában egyszerűbb felfogási képességű recepciós fogadott, de aztán sikerült vele megegyezni. A szoba kicsit furcsa, erős jóindulattal és kellő önszuggerációval tisztának volt mondható. Az este aktívan és a fél város átsétálásával telt. Találtunk egy nem csak amerikai turistákra pozícionált szórakozónegyedet, szinte minden kávézójába, éttermébe beültem volna.
Másnap természetesen kávét és croissant-t fogyasztottunk kezdésnek, habár pont dupla annyiba került, mint itt Spanyolországban bárhol, de nagyon finom volt.. na jó leszámítva a kávét. A kávé egyébként valahogy nem akart összejönni sehol rendesen, a legsikertlenebb az "amerikai kávé" próbálkozásom volt, alapvetően hiányzott az eddigi kultúrális ismereteimből, hogy az elnevezés egy fél liter mosogatóvizet takar. Így ez egy az egyben távozott sajnos a kukába.
Általánosságban véve sikerült kifogni azt az időszakot, amikor már pont elviselhetetlen mennyiségű turista van a viszonylag népszerűbb pontoknál, pl. amelyeket az ember első nap szeretne meglátogatni, ilyen például az Eiffel torony. Először majdnem megtorpantunk, de aztán beálltunk a torony négy lábánál álló négy különböző sor legrövidebbikébe, amelyről a felénél kiderült, hogy a lépcsőzőknek szánták, de vissza nem rettenve a második szintig gyalog mentünk fel, a torony tetejébe pedig sehogy, mivel az Eiffel tornyon négyszer körbekeredő sor várt még pluszban a felmenetelre. Igazából a magasságkedvelőknek, valamint nekem is elég volt bőven a második szint is.

Sikerült felfedezni ismét a Shakespeare & Co. fantasztikus könyvesboltját, ahol ugyan elsősorban amerikai közönségnek szánt könyveket találunk, régiek és újak, valamint Franciaországot és Párizst jobban megismerni akaró külföldiek találnak kedvükre irodalmat, viszont mindvégig érezni a szellem hatalmát és a megszállottságot. A bolt története valahogy úgy néz ki, hogy George Whitman alapította 1951-ben, amikor a második világháború után Párizsban találta magát és nem nagyon akart visszamenni Amerikába. Elkezdett tanulni a Sorbonne-on, majd az otthon tárolt nagy mennyiségű angol könyveiből nyitott egy könyvesboltot a Notre Dammal szemben (milyen egyszerű....). Miután őt is sokan vendégül látták világjáró útjai során, (de biztos nem csak ezért) ő is igyekezett segíteni az írókat, rendezvényekkel, szállással úgyhogy pl. itt szállt meg többek között Henry Miller, Lawrence Durell, Alan Ginsberg és sokan mások.

Következő nap, a napi 12 órás gyaloglástól kicsit megrendült lábenergiával a Pere-Lachaise temetőben kezdtünk.
Itt ugyan nem jutottunk a hírességek sírját egyértelműen mutató térképhez, megérzéseinkre voltunk kénytelenek hagyatkozni és ezáltal az alapköröknél jóval többet gyalogolni. Ennek következtében legalább olyan emberek sírját is meglátogattuk, akiket az olcsó és gyors élményekre vadászó turisták nem, viszont annál kevesebb "híres" emberét, nem baj mert maga a temető valójában igencsak élő hangulata önmagában is elég volt. Azért megvolt Oscar Wilde, Jim Morrison, Honoré de Balzac és sokan mások.

Ezután majdnem elmentünk Versailles-ba, de az állomáson szárazon közölték, hogy minden hétfőn zárva a kastély, ezért nem mentünk oda mégsem. Másnap viszont igen, de a kastélyba végül mégsem mentünk be, mert ott is embertelen méretű sor állt, vagyis túlzottan is emberi, mintha a piramisoknál sorakoztak volna, 50-70 turistabusz a hozzátartozó embertömeggel együtt. A Versailles-i kastély kertje azonban olyan hihetetlen nagy, hogy azzal is elvoltunk jó darabig és itt sikerült a korábban említett amerikai kávét is vadásznom.

A Versailles-i palota története valahogy úgy néz ki, hogy XIII. Lajos építette az óriási palotát, és kertjét, aztán szépen elkezdtek terjeszkedni. Aztán a XVII. században André Le Nôtre kertész, botanikus, építész és festő jól láthatóan kiélte magát a kertben.

Az előző hétfői (majdnem elveszett) napot pedig félig meddig a Champs-Elysées-en töltöttük ahol kezdésként például a magát legtisztábbnak mondó szuper wc szolgáltatást itt találhatjuk, ennek az a lényege, hogy ugyanolyan toilett van mint bárhol máshol, csak egy Al Pacino kinézetű férfi kendővel a karján kinyitja neked a WC ajtót, megmutatja melyikbe mehetsz, mintha egy vendéglő asztalához tessékelne, utána pedig nyűgösen kitakarítja mindenki után a wc-t, közben láthatsz színes wc papírokat, amelyeket megvehetsz, meg mindenféle toilette kultúra kellékeket különböző design változatokban.

A Champs-Elysées-n van Citroen és sok más autó bemutató teremtől kezdve, rengeteg márka boltja, a végén pedig ott vár a Diadalív.
Egy újabb hosszúra nyúlt esti sétával befejezvén a napot, sajnos otthagytuk a temérdek sarki kávézó világát, ja és eszünkbe véstük, hogy itt a változatosság kedvéért franciául érdemes csak beszélni.

felső nézetből világosan látszik, hogy itt azért adnak a külsőre (pláne felső nézetből)

eltűnő fényeknél a Bastille emlékmű

a Bastille téren

múzeumok éjszakája első nap, bejutás csak megszállottaknak és hobby sorállóknak

Notre Dam-i fotósok mint látványosság

Szajna este

Emberek a Szajna parton

Első reggel elmaradhatatlan kávé és croissant

Louvre a változó égbolt alatt

a bilbaoi pók ide is bejutott

Concorde tér némi angolos hatással (vagy fordítva?)

a Guggenheimben már látott vasdarabok a Jardin des Tuileries-ben

Concorde térnél

Eiffel torony téma több felfogásban

ez pl. a második szintről a látvány

kilátás a Shakespeare & Co.-ba szerencsésen bejutottaknak

ez már benne

sok könyv

felvonulás (ezek miatt kerülőt kellett tenni hazafelé)

Centre Pompidou

Pere Lachaise

élővilág a temetőben

köztéri szobor

Citroen ház a Champs-Elysées-en

a Diadalív egy darabja

Van egy negyed Párizsban, amit úgy hívnak, hogy La Défense. Ez az úgynevezett üzleti negyed, a város legmagasabb épületeivel, bevásárló központokkal, ennek egyik csúcspontja lenne a La Grande Arche, amelyet Otto von Spreckelsen tervezett, 1989-ben fejezték be és máris olyan kellemesen lepattant szocreál hangulata van, hogy érződik azóta hozzá sem nyúltak. Igazából ekkor szembesül még inkább az ember a saját korával, amikor 1989-ben készült épületeken látja a lepattant, letűnt stílusjegyeket. Azon kívül, hogy senkit nem érdekel, legalábbis itt nem voltak kigyózó sorok. 9 EUR-ért fel is mehetsz a tetejére (hát persze, hogy felmentünk), hisz mindenki fel szeretne menni valaminek a tetejére, aminek fel lehet, itt ígértek egy Informatikai Múzeumot, ami gyakorlatilag azokat a számítógépeket tartalmazta a lyukkártyást leszámítva, amelyekkel például már mi is dolgoztunk úgyhogy annyira újat nem tudtak mutatni, lássuk be itt sem minden tökéletes ezt a kiállítást sokkal érdekesebben is meg lehetett volna csinálni. Aztán még egy üres mozitermet is találtunk, ahol levetítették a Defense megépítésének történetét.