cierren la puerta: Granollers és Sant Celoni

2008. május 4., vasárnap

Granollers és Sant Celoni

Granollers rettentő iparvárosnak tűnik első látásra, még ha nem is rettentő, de művelődési házak, pizzarendelésre buzdító plakátok, köztéri szobrok, kiszáradt folyómeder oldalában sok graffiti és egy igen meghatározó hangulatú gázgyár fogadja az idecsöppent látogatót. Két vasútállomás is van, 1 km-re egymástól, bár ez is két település összenövéséből adódik. A szinte már nyomasztó, betonélethez idomult macskákkal teli állomáskörnyék után meglepően zsongó belváros fogad, világmárka divatboltokkal, olyan sonkabolttal, amit még Barcelonában se nagyon láttam, valamint temérdek kávézóval.
Az állomáson egy-két kattant ember kergeti egymást, de aztán gyorsan továbbállunk a 25 percre lévő Sant Celoniba. A városkába érkezve már nem nagyon tudtuk magunknak megmagyarázni az eredeti indokot, hogy miért is jöttünk ide, de ha már itt voltunk, körünéztünk. Hogy is megy ez? Felmegyünk például a legmagasabb pontra, ami lentről látszik, egyrészt, hogy megnézzük mi az, másrészt, hogy fentről meg rálássunk a helyre. Ez mind megtörtént, legfelül luxusvillák és egy vízgyűjtő tetején beépült kézilabda pálya fogad, valamint a Can Solei híres lehetne például a "fennsíkokról, ahol semmi nincs", mert kb. 3 ilyet is találtunk. Legfelül még egy régi kápolnát is, ránéztünk a városra, majd bátran ismét elfogyasztottunk egy menüt, ezúttal szerencsénk volt: nem kellett semmit vagy megenni és utána 3 napon át rosszul lenni tőle, vagy nem megenni és 3 napon át mérgelődni, hogy merészeltek elénk rakni ilyen kaját. Végre rájöttem a tutti receptre: sonka sárgadinnyével, ezt nem tudják elrontani és finom is.
Granollersben (visszafelé) pedig éppen fiesta-ba csöppentünk (mikor nem abba csöppenünk?), valamint megint lenyűgöződhettünk a kisvárosi street art újabb kiváló darabjaitól.

iparváros