2011. november 18., péntek

kóstolások megint

Mivel itt az újbor ideje néhány hete kénytelen vagyok megint önfeláldozóan ezeket tesztelni. Tisztában vagyok azzal, hogy szinte itt követelmény a nagy mennyiség és magas szintű technológia, de mégis a Vylyan most már mindenhol kapható Bogyóléje nekem már nem is annyira szimpatikus, ettől függetlenül tegnap azért végre megkóstoltam a kicsit elszállt Amelie nevű közeli retrokávézóban, továbbá az est folyamán folytattuk a Wunderlich Portugieserjével, ami nagyon szépre sikerült az idén, habár én nem vagyok egy túl nagy újbor rajongó ezt ilyen népvakítós műfajnak gondolom inkább, még ha a Sarki Fűszeresben például ma lesz eredeti Beaujolais és Vylyan Bogyólé összekóstoló. Eközben ismét indulnak az év végi felfokozódott hangulatú kézműves vásárok, ahol részvétel kötelező sebaj ott a Széna tér közelében jól el tudom magam foglalni amúgy is... (á Táble.!.).

Holnap délelőtt különleges küldetésre szántam el magam, megpróbálok megint a szigeten futni. Majd meglátjuk mi sül ki belőle. Ez lesz az igazán kemény műfaj. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy most már tényleg 0 fok körüli állapotok vannak, sőt akár -7 is lehet azt mondták.

Szombat délután viszont a Terra Hungarica rendezvényére megyek esetleg, ami megint nehéz műfaj.

Nincsenek megjegyzések: