Most néhány hétig megint furcsa lesz minden, a nagy intenzitás alábbhagyott, nem kapok minden percben 20 emailt, mondhatnám, hogy nem történik semmi, persze ez így nem igaz azért.
Ma valami pillanatnyi elmezavartól vezérelve elmentem az IKEA-ba, szombaton, igen. El kell gondolkodnom saját magamon, hogy mi volt ez az egész, ugyanakkor ott a helyszínen pedig kénytelen voltam azonnali és folyamatos önvizsgálatot tartani, mi mennyire zavar, mi kevésbé, mi az, amit elviselhetetlennek tartok, bírom-e, és ha igen meddig. Nem akadtam ki egyébként annyira, mint gondoltam volna, de nyilván rémálom volt a sok visítozó, vitatkozó, hülyeségeket beszélő ("te, egyébként ezek nem igazi tévék csak a bútorok miatt vannak kitéve") ember. Aztán, még mielőtt megvettem volna egy flamingós tálcát, egy rózsaszínű "szájjal fújt" lámpát, meg már nem is emlékszem milyen teljesen felesleges tárgyakat, a sor elriasztott és eltávoztam. Egészen a Kossuth tér üdítő kietlenségéig szaporán szedtem a levegőt, akkor viszont megnyugodtam, be is tértem a Culinarisba, ott pedig helyreállt a lelki békém, szófukar, magabiztos emberek között vásárolgattam nagyon furcsa élelmiszereket. Ez az én világom volt már.
A fő érdekesség viszont most jön. Ugye van ez a futás témám és mániám, már megkaptam blogomat kevés alkalomkor érő kommentben egy finoman gúnyos utalást arra vonatkozóan, hogy én folyton a futásról írok csak, hát igen - erről szeretek írni valamiért, mert sokat jelent nekem és szinte mindig mást. A múlt hétvégi két futásom is, mindkettő más volt, a második sokkal jobb, de ez mindig így van, ha rövid idő elteltével futok ismét, sokkal jobban megy. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy két napja hatalmas felfedezés: Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című könyve megjelent és én rá is találtam. Hát ilyen véletlenek nincsenek. Róla ugye azt kell tudni, hogy a "japán Paul Auster", legalábbis, aki szereti Austert, az gyakran Murakamit is. Még csak most olvasom, dehát azért ez megint egy érdekes esemény, ha úgy tetszik jel az életemben.
Ma valami pillanatnyi elmezavartól vezérelve elmentem az IKEA-ba, szombaton, igen. El kell gondolkodnom saját magamon, hogy mi volt ez az egész, ugyanakkor ott a helyszínen pedig kénytelen voltam azonnali és folyamatos önvizsgálatot tartani, mi mennyire zavar, mi kevésbé, mi az, amit elviselhetetlennek tartok, bírom-e, és ha igen meddig. Nem akadtam ki egyébként annyira, mint gondoltam volna, de nyilván rémálom volt a sok visítozó, vitatkozó, hülyeségeket beszélő ("te, egyébként ezek nem igazi tévék csak a bútorok miatt vannak kitéve") ember. Aztán, még mielőtt megvettem volna egy flamingós tálcát, egy rózsaszínű "szájjal fújt" lámpát, meg már nem is emlékszem milyen teljesen felesleges tárgyakat, a sor elriasztott és eltávoztam. Egészen a Kossuth tér üdítő kietlenségéig szaporán szedtem a levegőt, akkor viszont megnyugodtam, be is tértem a Culinarisba, ott pedig helyreállt a lelki békém, szófukar, magabiztos emberek között vásárolgattam nagyon furcsa élelmiszereket. Ez az én világom volt már.
A fő érdekesség viszont most jön. Ugye van ez a futás témám és mániám, már megkaptam blogomat kevés alkalomkor érő kommentben egy finoman gúnyos utalást arra vonatkozóan, hogy én folyton a futásról írok csak, hát igen - erről szeretek írni valamiért, mert sokat jelent nekem és szinte mindig mást. A múlt hétvégi két futásom is, mindkettő más volt, a második sokkal jobb, de ez mindig így van, ha rövid idő elteltével futok ismét, sokkal jobban megy. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy két napja hatalmas felfedezés: Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című könyve megjelent és én rá is találtam. Hát ilyen véletlenek nincsenek. Róla ugye azt kell tudni, hogy a "japán Paul Auster", legalábbis, aki szereti Austert, az gyakran Murakamit is. Még csak most olvasom, dehát azért ez megint egy érdekes esemény, ha úgy tetszik jel az életemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése