2013. május 11., szombat

esti futás

Hihetetlen, hogy nagyságrendekkel jobb az erőnlétem este 9 után. Elmentem ugyanis most gyorsan futni, bár a tegnapi és tegnapelőtti napom is húzósra sikerült, fárasztóan az éjszakába nyúlva (nem csak munka volt persze). A pályán nem voltak sokan (végre), egy részét felújították egyébként, az is dobott rajta, én pedig tele energiával futottam végig, töretlenül szinte, az utóbbi idők kínszenvedései nem jöttek elő. Amúgy kissé zord idő közeleg, a hídon visszafelé már el is kapott egy kicsit az eső

A mai napközbeni fő attrakció azonban mégiscsak az újabb, tavaszi Street Food Show volt, a Hold utcai piacon. Rengetegen voltak, nagyon örültem neki egyébként, mert drukkolok a rendezvénynek, én imádom. Ettem kagylót, meg sonkát, persze, hogy a jól bevált hagyományok és második otthonom, Spanyolország hangulatában.
Ismét vendégeskedik nálam a két macska, jófejek, bár azért tudnak zavart kelteni, de a délutáni közös heverészés hangulata mindig feledhetetlen.


Nincsenek megjegyzések: