Na jó, belátom az elég erősen az unalom egy szintjét mutatja, amikor az ember nekiáll a saját balkonján található, raádásul - immár kétségtelenül - vastagon burjánzó
gyomnövényeket fotózni, de ezek valahogy mégis szépek. Ők maradtak, ők bírták ki ügyesen a kinti, zord körülményeket. És ezt most nem a gondoskodásra értem, mert a 2 éve
vásárolt értékes, és nagyra tartott növényhalmot azért megfelelően kezeltem a körülményekhez képest, de mint azóta megtudtam én gyakorlatilag Budapest egyik meghatározó szélcsatornájában élek. A balkonon szerintem nyugodtan lehetne egy viszonylag közepes teljesítményű szélerőművet üzemeltetni, olyan irtózatosan nagy szelek uralkodnak errefelé. A pozsgás növényem egyébként ahhoz képest egészen jól bírja, van egy sarokrész, ami valószínüleg a legtöbb napot kapja (ő ott él), és gondolom emiatt eggyel kedvezőbbek a létfeltételek. Ja, mert alapvetően napfénymentes is az erkély, ez persze nem jelenti azt, hogy sötét van. Sőt. Úgyhogy igazán szeretem ezt a helyet, még mindig, valahogy egyfajta centrum jellege van, rálátok a Dunára, rálátok egy nagy, kék legoszerű középületre, végső soron a város egyik legmenőbb negyedében Újlipótvárosban lakom, úgyhogy panaszra nincs okom. Ennek ellenére a változó, zord idők hatására el kéne gondolkodnom, hogy egy hasonlóan jó adottságú, de kisebb lakásba szépen átmenjek, mert ez mindig is furán túl nagy volt, amióta 3 és fél éve ideköltöztünk, hiszen nem erre a célra lett kivéve, hogy mérsékelt létszámban éljünk itt, hanem nagy életre, irodára, stb.
Ez a növény viszont nem tudom mi, csak úgy idejött élni, mint annak idején a
keresztespók, mondjuk ő egy napra húzta fel, kissé nagyképű, fényűző palotáját - aztán amilyen gyorsan jött a siker, olyan gyorsan el is múlt.Ez szerintem tovább bírja majd, bár hasonló módon extrovertált alkatnak tűnik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése