2013. július 21., vasárnap

Az első 15K

 Nem készültem rá napok óta, egyszercsak jött az ihlet: ma megpróbálkozom a 15 km futással. Tulajdonképpen majdnem minden jól ment és ami nem, azt is inkább magamnak okoztam. Az első 10 km-t takarékon futottam, nagyon szépen félretéve az energiáimat. Utána pedig éreztem, hogy simán futhatok tovább, ebből nagy baj már nem lehet, mármint fizikailag. Közben besötétedett teljesen, az utolsó 5 km-nek kb. este 10 óra tájban kezdtem neki. Szép lassan eltűntek körülöttem az emberek, a máskor idegesítő sétálgató párok, csapatok elkezdtek hiányozni. Az első igazán sötét résznél, az addigi köröknél korábban már kétszer szembejött részeg hajléktalan felém indult, nem is értettem, visszahőköltem, de nem lett semmi baj, megtántorodott és hátralépett, békén hagyott. Kicsit elgondolkodtam, ez most tényleg egy futót akart megállítani valamivel? Futottam tovább, a máskor hű segítőtársamként funkcionáló zene most fura tingli-tanglinak tűnt, nem volt szerencsés választás, persze nem ilyenkor kellett volna új dallamokat keresni. Aztán egyszercsak a számba kaptam egy nagy adag repülőbogarat, nem baj, a reflexeim jól működtek. Egy kilométer múlva már a torkom annyira kiszáradt, hogy kénytelen voltam kevésbé úrinős megnyilvánulásokra, de legalább a megmaradt, torkomba ragadt bogaraktól is megszabultam. Lelkileg azonban kezdtem egy kicsit megzuhanni, most már tényleg nem volt senki rajtam kívül, ráadásul kezdtem érezni 12 km-nél a lábaim és a testem meglepetését, ez most mi, tényleg elkezdtem feszegetni újra a határokat? Végül jól vettem fizikailag az akadályt. Lefutottam, jól esett, jól ment, de az utolsó 2 km-t már egyre erősödő félelemmel, mikor lesz már vége? érzésekkel futottam végig. A körülöttem vadászni induló nyestnek és sündisznó játékos harcának sem igazán tudtam örülni. Alapvetően az időzítést rontottam el, ennyire későn már nem jó futni, habár emlékszem én korábbi hasonló napszakbeli futásaimra, amelyekkel semmi probléma nem volt.
Mindegy végülis megvolt az első 15K, büszke lehetek magamra. A szervezetemet kissé kizsákmányoltam ugyan, most valamikkel pótolni kéne, de még nem tudom mivel, bedobtam másfél kálciumtablettát este, aztán majd még utánanézek mi ilyenkor a teendő. Járni mondjuk nem annyira tudok stabilan, de majd gondolom regenerálódom.


Nincsenek megjegyzések: