A Schopenhauer-terápia

Miután elolvastam Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia című regényét, szeretném nagyon erősen ajánlani minden ilyesmire fogékony ember számára, már aki még képes könyvet tartani a kezében és koncentrálni egy másodpercnél tovább valamire (én nem mindig).

"... a legtöbben, ha végül visszatekintenek, látják, hogy egész életükön keresztül "ideiglenesen" éltek, s elcsodálkoznak, hogy az, amit rá se nézve, ki sem élvezve elmúlni hagytak, az volt éppen az életük, az volt, aminek a varázsában éltek. És ilyenformán az embernek életútja rendszerint úgy foly le, hogy a remény bolondja, s a halál karjaiban táncol."

Nem volt egyszerű, mert sokszor a könyv ijesztően szembesített önmagammal, továbbá olyan élethelyzetekkel, amelyeket én más szögből, de átéltem. Régen olvastam ilyen mesterien megírt, zseniálisan szőtt regényt, igazából három-négy szálat futtat párhuzamosan és csak egy idő után áll össze, nagyon-nagyon ajánlom mindenkinek, az utóbbi idők egyik legjobb műve - merem állítani, pedig már túl vagyok egy-két irodalmi élményen, nem mondom ezt akármire.

Ez itt egy elég jó összefoglaló, nem óhajtok most irodalomelméleti kérdésekbe bonyolódni.

2 ember

Ma reggel, miközben a reggeli kávémat ittam a kedvenc helyemen, egy középkorú házaspár ült az ablak túloldalán, a még nem hűvös teraszon. Már közeledik állítólag a rossz idő, de még nem érkezett meg. Mint kiderült előző este a házaspár fia ott járt, fogyasztott és nagyon elégedett volt mindennel, ezért másnap reggelre előre kifizetett a szüleinek egy reggelit, hogy megismerjék ezt a helyet. Hát elég nehéz volt visszatartani a meghatottság okozta könnyeket, frissen kifestve ugye, veszélyes.

Ilyenkor érzem, hogy talán mégiscsak jó ügyeket szolgálok.

Design Hét

Amúgy csak beültünk meginni valamit a Sarki Fűszeresbe, de közben kiderült, hogy szemben egy elegáns party helyszín van, a Design Hét keretében. Végül a kíváncsiságnak engedve átmentünk az említett Mobili Mania design bútorboltba, ahol amúgy az Alessi, "az olasz formakultúra legmeghatározóbb szereplője" bemutatója zajlott, sok félrészeg koktélruhás emberrel, továbbá az üzlet legbelsőbb sarkában - ki tudja miért ezt látták jó ötletnek - rendkívül erős szagú sajtokat osztogattak, amitől a szupertrendi, drága design üzletben irtózatos bűz terjengett.

Az embereknek fogalmuk sem volt, hogy néhány hete, pontosan azon a néhány négyzetméteren, ahol ők partyznak egy halott hevert az utcán. És azt sem tudja senki, hogy én vagyok az, aki a Mobili Mania dolgozóit megkímélte attól, hogy szembesüljenek a szétloccsant emberi fej látványával.

Ilyen az élet, de lehet, hogy a világon már minden négyzetméteren történt valamilyen haláleset.

best

8, originally uploaded by Luca Ferrara.

én is akarok ilyen fotót készíteni

valóságok

Tegnap még furcsa átmenetben töltöttem a napot, persze a munka fonalát is azonnal felvéve, valamint behozva elmaradásomat az aktuális, kiszemelt valóság showk tekintetében, amely nekem tökéletes kikapcsolódást biztosít, bármilyen hihetetlenül is hangzik.

Így felvéve a valóság szálait próbálom élni ismét a hétköznapokat, és már megint jön egy csomó esemény a hét vége felé. Ma pedig ismét tervezek egy 10K-t, hogy ne érje szó a ház elejét.

10:30 PM
Aztán megvolt a 10K, egyébként nem is volt olyan nehéz. Hangsúlyozom, több, mint egy hónapja tartó nyár van, hiába október, fixen 30 fok van, semmit nem hűlt napokra sem szeptember eleje óta, így tehát ma is nyári este volt. Ja és első kisebb sérülésemet is összeszedtem, nem olyan vészes, mint ahogy hangzik, hogy tiszta vér volt két lábujjam, de közben nem is fáj szóval nem nagyon értem.

visszalendülés

Mostanában a kelleténél jobban is elmélyedtem a Schopenhauer féle tanokban, aki egy embergyűlölő, antiszociális félőrült, zseni volt és nem tudom mennyire hangzik nagyképűen, de ijesztően sok hasonlóságot vélek felfedezni az ő gondolkodása és az enyém között. Ezt főleg az emberekhez és a helyzetekhez való hozzáállásomra értem, persze nem egyértelműen arra, hogy én embergyűlölő lennék, de rendkívül kritikusan tudom nézni az embereket és a számomra visszás, nem igazságos helyzeteket. Persze, hogy az igazság hol van és kinek a nézőpontja szerint, ez ugye egy nehéz kérdés, nyilván ez is egy viszonylagos dolog.
Gyakorlatilag ellehetetlenítem a saját helyzetemet a túlzott emocionális viselkedéssel például üzleti téren, ahol egyáltalán nem kéne. Illetve teljesen kezdek kiábrándulni a vendéglátás és a hazai gasztronómia témájából és értelmetlennek látok minden fejtegetést, de most már azt is, hogy egyáltalán eljárjak ilyen helyekre, hiszen ezek akkor, abban a pillanatban adnak egy aktuális örömöt vagy bosszúságot, de szerintem helytelen és hülyeség ilyen helyzetekben "élni" és "érezni". Talán erre az impulzusra is szükség van, mint sok másra, majd meglátjuk.

A hétvégén például elhatároztam, hogy leszokom a reggeli 2 kávé/Sarki Fűszeres, valamint zsír (=croissant) evésről, de most mégsem sikerült, lementem és a reggeli fogmosáshoz hasonló rutin részeként, szokásomhoz híven elkezdtem ott a napomat. Ezzel nagyon nehéz lesz felhagyni.

Visszautalva még egy pillanatra az elmúlt heti élményekre: szombaton a hazatérés után azonnal elmentem futni 5K-t és meg kell, hogy mondjam az október elsejei nyári estében 7 nap olaszországi feltöltődés után: boldogságot éreztem. Aztán gyorsan megszoktam, hiszen ezek múló pillanatok legalábbis az én esetemben.

utolsó nap Bolognában

Tegnap óriási futamban, gyakorlatilag 7 óra alatt hazatértünk Budapestre. Előette visszaadtuk az apartmanunkat a furcsa tulajdonosoknak, alapvetően elégedettek voltunk a szállással, ha azt nem számítjuk, hogy én kissé úgy éreztem magam minden egyes elalvás előtt, mintha egy kórházban vagy egy zárdában lettem volna, mindezt a szoba otthonossági fokozatára értem.

Pénteken még tettünk egy kört Bolognában, először egy nagyon érdekes, telerajzolt művelődési ház falát fotóztam, azután pedig bementünk ismét a belvárosba, ahol próbáltunk a nyugalmasabb utcákban sétálgatni.

Először végre megtaláltuk a Piazza Maggiore közelében látható, amúgy nagy turista látványosságnak számító Fontana del Nettuno-t, majd nem sokkal utána beültünk a közeli DiVinis borbár és étterembe, ahol ismét egy mérhetetlenül undok pincér (bár, ahogy elnézem a szörnyű honlapjukat ő maga a tulajdonos lehet, még jobb) kiszolgálást élvezhettük, hozzá jónak tűnő, de valójában semmilyen ételeket.

Sok órai sétálgatás után pedig visszatértünk és lezártuk a bolognai élményeket.

Összességében az a véleményem, hogy én ugyan nagyon vártam ezt az olasz utat és alapvetően nagyon jól éreztem magam, ami főleg a társaságnak volt köszönhető (legjobb barátnőm és a férje), mégsem vágyom vissza igazán Olaszországba. Találtam két komoly kincset: a Pietrafitta-t, ami egy olyan hely, hogy ide biztos, hogy elmegyek még, továbbá Comacchio szintén egy fantasztikus és nyugalmas (valószínüleg csak szezonon kívül) kis halászfalu.

Firenze élvezhetetlen volt a sok turista és az erre épült turistaipar miatt, Modena és Párma pedig - tekintve, hogy a sziesztába nem tud nem belecsúszni az ember nem igazán tudta megmutatni igazi arcát, vagyis mi nem voltunk képesek látni. De az, hogy Modenában beléptem az egyetlen nyitva lévő balzsamecet boltba és a boltos köszönés nélkül rámmordult, hogy "Madame, no photo" érthető módon nem lett egy kellemes emlék.

A jobb sorsra érdemes San Gimignano is befogadhatatlan volt, mivel eltorzult a gagyibiznisz elburjánzása következtében. És itt valami elképesztő történelmű helyekről beszélünk, amelyek élvezhetetlenné váltak, de szerintem nem is dolgunk, hogy élvezzünk egy olyan helyet, ami már amúgy is elismert, olyan helyekre kell fókuszálni, ahol az újdonság varázsa még megtalálható, amelyek pont azért lehetnek érdekesek, mert még nem tudnak róluk túl sokan. Én azt hiszem mostantól így kívánom szemlélni ezt a turizmus/utazgatás kérdést.