vasárnapi körút

Tartalmas, külső szemmel nézve talán hiperaktívnak is tűnő vasárnapot bonyolítottam. Elmentünk reggelizni a Centrál Kávézóba, mivel mostanában úgy tűnt új lendületet kaptak. Sajnos nem tudok semmi jót mondani, ezért inkább hallgatok, mert a Centrál Kávézót szeretem.

Szóval ettem egy croissant-t, egy omlettet (ezúton jelzem, hogy az utóbbit nem ettem meg itt sajnos nem részletezhető okokból).

Utána átmentünk a Lila Körte modern, igényes, határozott és következetes ízléssel kialakított design bútorokkal és dekorációval felszerelt cukrászdába, ahol a sütemények elszállt elnevezése folytán én is csak azt tudom visszaadni: ettem egy Macher 2.0 szeletet, gondolom ez a Sacher továbbgondolása málna vonalon (most már értem is a "Ma" kezdetet).  Nem volt rossz, de nem az én stílusom egyébként a hely.

Ezután átszáguldottunk biciklivel a Károly körúton és elnéztünk a Wamp Gasztrora, ami ezúttal a Deák téren az Akváriumban volt. Szerintem egyébként egész jó volt, de hamar telítődtem, némi furcsa hangulatú találkozás után. Egyesek már csak úgy mennek ki oda, hogy önmagukban márkanevek és valami érdekes személy képviseli őket, érdekes alatt azt értjük, hogy egy olyan ember, akinek semmi köze sem kinézetben, sem stílusban, sem szándékra ahhoz az emberhez, aki kemény munkával kialakította az image-ét annak idején.

 

 

 

Utána majdnem bementem a Balatoni Borok Fesztiváljára, de ezt a programot még csúsztattam, úgyhogy hazabicikliztem egyre nehezedő lelkiállapotban, úgyhogy gyorsan kimentem futni, amelynek benyomásait az előző posztban örökítettem meg.

Este pedig kinéztünk a fent említett borfesztiválra, csakis fő kedvencem Légli Géza kedvéért és társaságáért úgyhogy aztán vele lógtam főként. Ott volt másik kedvencem Takács Lajos is, aki elégedetten evett a nagy tarja és csülökhalmok melletti vip asztaloknál, de feltételezem/remélem azért ő valami jobbat kapott, mint ami a népnek jutott.

feljegyzések a futópályáról

Biciklivel megyek, délután fél négy, verőfényes napsütés, sötét felhők árnyékolják be a szikrázó kék eget, ezzel különös fényviszonyokat teremtenek. Szétesik a fejem, részben a reggel fél11-kor lebonyolított félresikerült, nagy volumenű reggeli miatt, részben az előző estétől. És 3 kávét ittam eddig, nem kellett volna.

Dj Mix Leur selectionjére indulok, jó lenne 10 km-t futni, de eleinte nehezen megy minden, a fejfájásom még jobban elkezd hasogatni, körülöttem sokan sétálgatnak a szigeten, lévén vasárnap délután fél4. A futópályán mászkáló gyerekekre, kutyákra nem lehet haragudni, de az andalgó párokra, megfáradt futóra már igen. Tényleg nem látják, hogy ez a kb. 40 cm széles sáv nem nekik lett kitalálva? Kibírom és nem szólok rá senkire, csak megyek és kerülgetek, néha feltámad a szél, jólesően szívom magamba, hátha mielőbb cserélődik a bennem lévő fáradt fájdalom és borúlátás. Egy fél életnek tűnik, amíg elérem a 2 km-et, ezután viszont elfelejtem nagyjából mit is csinálok, jönnek a gondolatok, emésztek magamban ezt-azt, értékelem a helyzetemet és az életemet, ezt egyébként anélkül csinálja az agyam, hogy én ezt tudatosan szeretném, jönnek-mennek a gondolatok. 3 km-nél már tudom, hogy menni fog a 10 is, "még kétszer ennyi" mondom magamnak, az kibírható, de már nem is ez a kérdés.

Ami még visszatarthat, hogy nem tudom 5 km-nél mit fog mondani a térdem, nincs semmi baj, de mostanában meg tud fájdulni, aztán viszont elmúlik azonnal. Közben valamelyik kedves fa szálló virága a torkomra szorul, nem baj megbirkózom ezzel is. Rájövök, hogy miért nem volt jó ötlet shortban jönni, a felsőrészem is csúszik felfelé, egy idő után nem birkózom vele, arra jutok biztos szexi, hogy kilátszik a fél hasam futás közben. Futásnál érdekesen meghatározó és zavaró élmény tud lennei az elrontott ruházkodás.

Szórakozom a mellettem lazán elfutó, jól láthatóan kezdő lánycsapaton, akik 150 méter múlva gyalogolva mennek tovább és a magam makacs teknőctempójában én futok el mellettük lendületesen. Utána már nem is látom őket, hogy új erőre kapva ismét megjelennének. Több ilyen is van, gyakorlatlan, de szépen kiöltözött egyedek, kalimpálva-furán futnak, jó alakúak, nem kéne, hogy hamar elfáradjanak, de elbizakodva osztják be az eneriájukat és aztán feladják.

5 km-nél már egyértelmű, hogy megyek tovább és jön a felszabadulás, a zene a fülemben mintha pontosan tudná mikor kell félig elszánt, félig győzedelmes ritmusokat nyomni a fülembe és 6-7 km-nél már jön is a megdicsőülés élménye a rosszkedvnek pedig már az utolsó hullámait préselem ki magamból, átalakult a szervezetem kémiája, a fejfájásom is egyszer csak eltűnik és már nincs ott, magam is meglepődöm. 8 kmnél jön a jó érzés, begyorsítok, behúzom a hasam és izomból, koncentrálva futok, nem nagy erőkifejtéssel persze, de érzem magam, érzem az izmaim. 10 km, leállok, a padok foglaltak, ahol nyújtani szoktam, nem baj a rácsos, egykor talán aluljárói mosdó rész mindig megmarad, a Duna part alsó részén sokan üldögélnek én pedig elkezdem a két perces thai chi mutatványomat, majd a lenyújtást.

És tényleg jobban lettem, legyőztem ismét a sárkányt.

a gondos mesterek

Szombathoz képest kora reggel, ahogy kilépek a liftből a szemembe hasít a napfény, gondos léptekkel lemegyek csillogó-villogó lépcsőházunk kapu felé vezető utolsó lépcsőin is, látom, hogy házmesterünk Tibor ott áll az ajtó előtt. Dohányzik és nézi az utcát. Nem tudom, hogy a nézi vagy a figyeli-e a helyes kifejezés. Szemével keresi a rendbontó elemeket. Mi lenne velünk Tibor nélkül? Ő az, akinek eligazító felirataitól nem üres a lépcsőházunk, aki nélkül rendetlenség és káosz lenne, a sok szabályszegő lehetetlen állapotba hozná lakókörnyezetünket. A palackokat csak összehajtva tessék a kukába tenni, újságpapírt, szórólapot elkülönítve dobjuk ki, a kupakot megint külön. Nem szelektív hulladékgyűjtés, ez Tibor sajátos rendszere. A ház nagy, közös kukája mindig üres. Tibor ugyanis kiszedi a szemetet és átviszi a szomszédos házba, néha át is nézi és a nem odaillő egységeket elteszi máshová. Érzem, hogy mindent tud rólam. Sokszor sejtelemes mosollyal köszön, máskor pedig épphogy odamorog valamit, mintha kicsit neheztelne rám. De aztán megenyhül. Elvégre nem haragudhat folyton mindenkire. Biztos vannak mindig súlyosabb szabályszegők és akkor a korábbiak felmentődnek. Ez az élet rendje. A ház előtti utcarészről enni lehet, a fák alatt semmilyen szemét, semmilyen körülmények között. Ha leesik a hó, nálunk 5 perc múlva semmi nincs már, mert Tibor rögtön a tettek mezejére lép. Nyáron locsol, télen szárít és takarít, száraz leveleknek szétszóródni esélye nincs. Nálunk rend van.

nyugodt péntek este

 

 Ilyen nyugalmas, futás utáni péntek estére adom a fejemet, levezettem a hét feszültségeit, ma például egy-két akadályt vettem ismét, a tegnapi rám nehezedő nyomás és negatív erők hatása után a mai nap tehát a megoldások napja volt. 

Még mindig mediterrán tavaszunk van, úgyhogy mindenféle lenge öltözetben árasztják el a várost az emberek, üldögélnek a teraszokon, beszélgetnek, kutyát sétáltatnak, errefelé aztán tud élni a polgárság. Én pedig végre méltó körülmények között dolgozom, megoldódtak úgy nagyjából a dolgok, egyedül a főzés örömének nem hódolhatok tekintve, hogy még mindig nincs visszakötve a gáz, de őszintén szólva így a nyár közeledtével nem is kell annyit enni.

légnyomás

Tegnap súlyos légnyomás volt a levegőben, ami azt eredményezte, hogy a hétköznapokból negatív hullámnyelés lett, a körúton véres balesetnek voltam passzív szemtanúja, de szándékosan nem néztem oda, úgyhogy nem tudok horrorisztikus részekről beszámolni. Utána pedig kezelendő konfliktusok százai eredtek a nyomomba vagy én az övékbe, és csak gyűrtem és gyűrtem az órákat és a perceket, de még estére sem múlt el, úgyhogy aztán egy jobb nap reményében elbúcsúztattam a napot, de valahogy nem lett a mai nap sem sokkal jobb hangulatában, hiába alkati kérdés.

4 nap semmi

A ránk szakadó 4 napos ünnep alapvetően életveszélyes lavírozás az ólomsúlyú semmittevés, a közfelfogás szerint elvárható szabadidős sporttevékenység és az életben történő előrelépést segítő munkaszerű tevékenységek között, időnként kitérve általános rendcsinálás, lomtalanítás és ehhez hasonló dolgokkal.
A tegnapot főként a vendégmacskával bezárva, őt félóránként elárasztó, elvárt dögönyözéssel töltöttem volna, ha nem jönnek értem pozitív, támogató elemek és rángatnak el biciklizni egy igen bátor és távoli célpontra: a Kopaszi gátra. Ami kérem szépen, amíg nem figyeltem, egy szelet Európa lett (egészen pontosan 3 éve), teljesen más világ, nem is tudnám beazonosítani hirtelen, hogy Magyarországon vagyok, ha csak ott letennének. Ezzel együtt engem csak és kizárólag rossz időben, ordas szélben vagy borongós, szürke, nyálkás esőben lehet oda legközelebb kirángatni, amikoris nem a bermudás nagycsaládosok lángosozó, igen drágán mért debreceni párosozó és fagyizó tömege árasztja el a helyszínt. Semmi bajom velük, csak nem tudom elviselni az ilyen közeget (bennem van a hiba).

Tegnap tehát, ha a 10 km-em nem lenne azt mondanám sporttörténelmet írtam kis híján, ugyanis kb. 15 km-t bicikliztem, majd hazajöttem visszaadtam a cicát jogos tulajdonosainak némi intő tanács - nevezetesen, hogy a macskát kicsit tanítsák élni, mert most olyan, mint egy ezüstbundás bábu, bármit lehet vele csinálni - szóval ezután nem átallottam elmenni még futni ismét 5 km-et, este 10-re végeztem. Egyébként az esti nyári melegben egészen inspiráló érzés futni, dübörgő zenével a fülben. Az érzékek ilyenkor kizárnak egy csomó szépen zöldellő fát és bokrot, ezek ebben az időpontban fekete masszává válnak, az ég és a víz színe sem tereli el a figyelmet, továbbá csupán a két méterenként elhelyezkedő szerelmespárokat, fiú és/vagy lánycsapatokat lehet szemmel tartani oldalt a parton, valamint ilyenkor késő este már csak kevés elvetemült fut, szóval az az összbenyomás, hogy ilyenkor a legjobb futni.

kánikula

Reggel rövid tépelődés után elmentünk többen kávézni a Pavlovba, de az sajnos nem a "többen kávézás" műfajára van kitalálva, inkább az egyedül kávézásra egy bárszéken és közben beszélgetés a tulajjal. Nem baj, megoldottuk, majd ismét megkaptam egy napra a Morris macskát, aki egyből berendezkedett és kedvesen követ mindenhová a lakásban. Mivel a vércukorszintem elég furcsán ingadozik, mármint semmi komoly valószínüleg csak nem táplálkozom valami helyesen és rendszeresen, szóval először elvonszolódtunk a Drop Shopba egy kávéra majd a szemközti parkban hevertük ki a 30 fokos áprilisi délutánt. Végül elmentem futni, szépen és engedelmeskedve a térdem kényeskedési szokásainak kizárólag 5 km-t, de ezt holnap, ha lehet megismétlem. A Margit híd azonban egészen gyönyörű mostanában, ezt most kénytelen vagyok megmutatni.