feljegyzések a futópályáról

Biciklivel megyek, délután fél négy, verőfényes napsütés, sötét felhők árnyékolják be a szikrázó kék eget, ezzel különös fényviszonyokat teremtenek. Szétesik a fejem, részben a reggel fél11-kor lebonyolított félresikerült, nagy volumenű reggeli miatt, részben az előző estétől. És 3 kávét ittam eddig, nem kellett volna.

Dj Mix Leur selectionjére indulok, jó lenne 10 km-t futni, de eleinte nehezen megy minden, a fejfájásom még jobban elkezd hasogatni, körülöttem sokan sétálgatnak a szigeten, lévén vasárnap délután fél4. A futópályán mászkáló gyerekekre, kutyákra nem lehet haragudni, de az andalgó párokra, megfáradt futóra már igen. Tényleg nem látják, hogy ez a kb. 40 cm széles sáv nem nekik lett kitalálva? Kibírom és nem szólok rá senkire, csak megyek és kerülgetek, néha feltámad a szél, jólesően szívom magamba, hátha mielőbb cserélődik a bennem lévő fáradt fájdalom és borúlátás. Egy fél életnek tűnik, amíg elérem a 2 km-et, ezután viszont elfelejtem nagyjából mit is csinálok, jönnek a gondolatok, emésztek magamban ezt-azt, értékelem a helyzetemet és az életemet, ezt egyébként anélkül csinálja az agyam, hogy én ezt tudatosan szeretném, jönnek-mennek a gondolatok. 3 km-nél már tudom, hogy menni fog a 10 is, "még kétszer ennyi" mondom magamnak, az kibírható, de már nem is ez a kérdés.

Ami még visszatarthat, hogy nem tudom 5 km-nél mit fog mondani a térdem, nincs semmi baj, de mostanában meg tud fájdulni, aztán viszont elmúlik azonnal. Közben valamelyik kedves fa szálló virága a torkomra szorul, nem baj megbirkózom ezzel is. Rájövök, hogy miért nem volt jó ötlet shortban jönni, a felsőrészem is csúszik felfelé, egy idő után nem birkózom vele, arra jutok biztos szexi, hogy kilátszik a fél hasam futás közben. Futásnál érdekesen meghatározó és zavaró élmény tud lennei az elrontott ruházkodás.

Szórakozom a mellettem lazán elfutó, jól láthatóan kezdő lánycsapaton, akik 150 méter múlva gyalogolva mennek tovább és a magam makacs teknőctempójában én futok el mellettük lendületesen. Utána már nem is látom őket, hogy új erőre kapva ismét megjelennének. Több ilyen is van, gyakorlatlan, de szépen kiöltözött egyedek, kalimpálva-furán futnak, jó alakúak, nem kéne, hogy hamar elfáradjanak, de elbizakodva osztják be az eneriájukat és aztán feladják.

5 km-nél már egyértelmű, hogy megyek tovább és jön a felszabadulás, a zene a fülemben mintha pontosan tudná mikor kell félig elszánt, félig győzedelmes ritmusokat nyomni a fülembe és 6-7 km-nél már jön is a megdicsőülés élménye a rosszkedvnek pedig már az utolsó hullámait préselem ki magamból, átalakult a szervezetem kémiája, a fejfájásom is egyszer csak eltűnik és már nincs ott, magam is meglepődöm. 8 kmnél jön a jó érzés, begyorsítok, behúzom a hasam és izomból, koncentrálva futok, nem nagy erőkifejtéssel persze, de érzem magam, érzem az izmaim. 10 km, leállok, a padok foglaltak, ahol nyújtani szoktam, nem baj a rácsos, egykor talán aluljárói mosdó rész mindig megmarad, a Duna part alsó részén sokan üldögélnek én pedig elkezdem a két perces thai chi mutatványomat, majd a lenyújtást.

És tényleg jobban lettem, legyőztem ismét a sárkányt.