a gondos mesterek

Szombathoz képest kora reggel, ahogy kilépek a liftből a szemembe hasít a napfény, gondos léptekkel lemegyek csillogó-villogó lépcsőházunk kapu felé vezető utolsó lépcsőin is, látom, hogy házmesterünk Tibor ott áll az ajtó előtt. Dohányzik és nézi az utcát. Nem tudom, hogy a nézi vagy a figyeli-e a helyes kifejezés. Szemével keresi a rendbontó elemeket. Mi lenne velünk Tibor nélkül? Ő az, akinek eligazító felirataitól nem üres a lépcsőházunk, aki nélkül rendetlenség és káosz lenne, a sok szabályszegő lehetetlen állapotba hozná lakókörnyezetünket. A palackokat csak összehajtva tessék a kukába tenni, újságpapírt, szórólapot elkülönítve dobjuk ki, a kupakot megint külön. Nem szelektív hulladékgyűjtés, ez Tibor sajátos rendszere. A ház nagy, közös kukája mindig üres. Tibor ugyanis kiszedi a szemetet és átviszi a szomszédos házba, néha át is nézi és a nem odaillő egységeket elteszi máshová. Érzem, hogy mindent tud rólam. Sokszor sejtelemes mosollyal köszön, máskor pedig épphogy odamorog valamit, mintha kicsit neheztelne rám. De aztán megenyhül. Elvégre nem haragudhat folyton mindenkire. Biztos vannak mindig súlyosabb szabályszegők és akkor a korábbiak felmentődnek. Ez az élet rendje. A ház előtti utcarészről enni lehet, a fák alatt semmilyen szemét, semmilyen körülmények között. Ha leesik a hó, nálunk 5 perc múlva semmi nincs már, mert Tibor rögtön a tettek mezejére lép. Nyáron locsol, télen szárít és takarít, száraz leveleknek szétszóródni esélye nincs. Nálunk rend van.