Csatlakozván a távolmaradók táborához az augusztust végül mi is a megszokott idegen közegen kívül töltöttük és visszatértünk hazánkba Magyarországra. Ott élveztük ki a betonkörnyezet utolsó meleghullámait. Vidéken könnyű nyaralni ugye, na de nagyvárosban az az igazi kihívás...
Előtte a környék értetlen tekintetétől övezve felhurcoltuk gyermekeinkként kezelt növényeinket egy kertészetbe, hogy ott gondoskodjanak róluk távolmaradásunk alatt, ott pedig szintén értetlenül fogadták az ötletet, de aztán kedves emberek lévén végül megértették a szándékainkat és csupa jóindulatunkat úgyhogy el is vállalták. Azóta vissza is szereztük őket, szépek maradtak és egészségesebbek is lettek, társasági élet letudva részükről egy jó időre.
Hát nem mondom, hogy az állomáson tombolt a fél falu, amikor visszatértünk, de azért voltak akik örültek, hogy egy hónap után viszontlátnak bennünket, volt, aki beletörődve vette tudomásul, hogy már reggel 8-kor kávéra jelentkezünk és se szó se beszéd álmosan kiszolgált, meg se kérdezte mégis hol a fenében voltunk egy hónapon át.
Azóta pedig intézzük teljes erőbedobással a lakásváltás ügyet, sajnos óriás szivás sztori lesz ez már biztos, hiszen mit várunk egy dörzsölt katalán lakásügynökségtől. Mindenkit jó sok pénzre lehúznak, nem szociális intézmény ugyebár. Ha elmész korábban, mint amit bevállalsz fizetsz, tökmindegy mit akarsz mit csinálsz. Ha pedig öt évig maradsz akkor pedig biztosan valamit elrontottál már annyi idő alatt a lakáson, vagy legalábbis leamortizáltad szóval akkor meg azért tartják meg a pénzed. És itt nem kevés pénzről beszélünk.
Jönnek a ködös, szürke őszi napok, de még kitart a nyár, a nap pedig távolodik, viszont ezúttal mi megyünk utána, már csak egy hónap és utolérjük.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése