"Példának okáért ugyan miért baj köznapi szinten, ha a Földet nem gömb alakú testnek, hanem irdatlan kávézóasztalnak képzeljük el?"
Most komoly dilemmában voltam, hogy Thomas Mann: Buddenbrook ház, vagy Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország című könyvét kezdjem el olvasni, végül az utóbbi mellett döntöttem. Ez is pont az én lelkivilágomhoz közelinek tűnik, tekintve, hogy hosszú oldalakon keresztül egy liftben, magáról a liftről és az oda való bezártságról tud elmélkedni az író.
Egyébként viszonylag nyugodt időszak van most, amelyet a szervezetemre telepedő, rendkívüli kimerültség (nyilván a betegség maradványa) is elősegít, nincs nagyon kedvem és erőm semmihez.
Mivel éppen eléggé erőteljesen süt a nap arra gondoltam elmegyek futni, de lehet, hogy ez igen nagy vakmerőség, nagyon le vagyok gyengülve sajnos, a több napos folyamatos magas láz kiszívott belőlem minden életenergiát (holott már eleve nem volt túl sok).
Tegnap a Két Szerecsenben elköltöttem egy üzleti reggelit, amelynek nem volt egyébként túl nagy sikere, én valójában a Két Szerecsen népszerűségét sem értem, az nem egy jó hely. A lekvárjuk előre csomagolt, mintha szállodában lennék, a vaj ízetlen, a "gyümölcssaláta" pedig pofátlanul volt összeállítva, 90%-ban hatalmas gerezd almákból állt, érthetetlen volt.
Utána viszont kicsit erőre kaptam és itthon rendezgettem ismét a nagypapám leveleit, írásait, nagyon érdekes dolgokat találtam megint: például egy 1962-es önéletrajzot, amelyből végre körvonalazódott számomra néhány dolog, amivel eddig nem nagyon voltam tisztában. Továbbá szembesültem ismét, hogy a nagypapám elképesztően grafomán volt, amelyet nemcsak apukám, de én is sikeresen örököltem, amint látható pl. itt is ugye.
