New York-i kisfilmjeim

Take a Chance on me a Union Square metróállomáson - 10 másodperc profizmus az aluljáróban.


A Central Parkban táncolnak - számomra katartikus élmény, az összhang hihetetlen pillanatai.


Érkezés első nap a Time Square-re, szintén nagy pillanat.


Ismét egy kis aluljárói zenekar, nyilván kőkemény profizmus itt is.


Brooklyni házak, a Sunset Park felé menet, a jégkrémes autó háttércsilingelésével.

fény és köd - utolsó nap New Yorkban

A fényképezőgépem visszanyerte az energiát, tulajdonképpen szürreálisnak is betudható az, hogy egy nem működő charger-t sikerült beszereznem eredetileg, de - hála a magas szinten működő amerikai fogyasztóvédelemnek - becserélték egy másikra, ami viszont működik! Szóval képek ismét születtek és élmények is.

Szóval volt vásárlás élmény és olasz-kínai negyed megtekintése, hihetetlen menő divattervezők, hihetetlen menő boltjai, éttermek, food festival és esti melegbár látogatás - ami egyébként később derült ki, mindenesetre ennyi transzvesztitát még nem láttam egy helyiségben egyszerre. Amúgy szórakoztató és jó élmény volt.


Tegnap, vasárnap pedig voltunk egy igazi brunchon, ami a vasárnapi reggeli-ebéd összevonás, mi az egyik legjobb helyre mentünk Isabella's a neve és nem úsztam meg a buggyantott tojást, egyszerre kettőt is kaptam, úgyhogy felülemelkedve az ősi undoron a sznobizmus győzött ismét és megettem, folyamatosan tudatosítva magamban, hogy EZ JÓ.

Utána még egy séta Central Parkban, egyébként előtte én még nézelődtem sokat a ködös-esőssé váló New Yorkban, eddig viszont extrém szerencsésen alakult az időjárás.

Most pedig indulunk mindjárt a reptérre és felszállunk hazafelé.

40

Tegnap, nem tudom azért-e mert péntek 13 volt, végérvényesen eldőlt, hogy itt már nem tudom használni a fényképezőgépem, tovább, amit kinéztem egészen más kondíciókkal lehet megvenni, mint gondoltam és más kinézetben. Ezért aztán a várost szabad szemmel és - ki tudja mióta először nézek így várost - nem a fényképezőgép szemével néztem.

Jártam egy olyan boltban, ahol szórakozásból vettem is néhány, valószínüleg majd jól használható ruhadarabot, majd elmentem találkozni ismét a családdal. Egy elég jó francia vendéglőben voltunk, az ételem tökéletes volt, hát azért nem is számítottam nagyon másra, elvégre itt vagyok a világ legmenőbb városában, nyilván nem egy szerencsétlenkedő francia szakácsot tartanak.

Az ebéd után volt szerencsém Queens-t is nagy vonalakban, tisztes távolból az autó ablakából megnézni, valamint a kertvárosi részt, ahol laknak a rokonok. Nagyon jó volt a délután, örültem, hogy velük lehettem.

A nap ezzel még nem ért véget, este belevágtunk: eleinte csak vonszolva magunkat, de elindultunk a Wall Street irányába dolgozó ismerős munkahelye felé, a New York-i subway folyamatos próbák elé állított bennünket különböző "late night" típusú járatmódosításokkal, aztán, hogy mit értünk late nighton, szerintem szubjektív, de a lényeg, hogy nem jött az a vonal, amit mi akartunk szóval igen későn kavarodtunk a helyszínre. Ezután pedig a New Yorki éjszakában két kis klubot is sikerült megnéznünk a Nublu-t és a Key Bart, nekem mindkettő nagyon tetszett és ha nem lettünk volna halálosan fáradtak, akár még maradtunk is volna hosszan, hiába: sajnos az ember energiája véges, hogy ilyen végső tanulságokkal okítsak mindenkit. Viszont a lichies martini nagyon finom dolog, de annál alattomosabb.

Tom Otterness - Public Art

Tom Otterness "The Real World" szoborcsoportja New Yorkban a Battery Park játszótere mögött található. A kansasi születésű művész alkotásainak lényege, hogy azok nemcsak önmagukban állnak, hanem valamilyen interakcióba kerülnek a közönséggel. Ilyenek ezek a "szobrok" is, de inkább karaktereknek nevezném, amelyek egymással különleges viszonyban vannak és sajátos történet képzelhető el valamennyi köré.

A "The Real World" Tom társadalmi allegóriája, amely magában foglalja a játékot, a hatalmat, a pénzt, a gazdagságot, kedves, szerethető karakterekkel ábrázolva. A kis szobrok különböző társadalni rétegek egy-egy figurái: munkások, átlagemberek és a felső tízezer alakjai. Akár megtéveszthető is lehet a belőlük áradó játékosság, mégis áthatja az erőszak és a konfliktus őket, egymással viszonyban, interakcióban vannak. Olyan az egész, mint egy kis film, ami a lábunk előtt zajlik és pont az apró méretekkel vonz be bennünket, egy olyan világ, amihez le kell hajolnunk, oda kell figyelnünk, észre kell vennünk és nem a szobrok esetében megszokott grandiózus méretek vetetik észre, hanem éppen az, hogy mindez a lábunk előtt zajlik.

könnyed vasárnap - Magnolia Bakery és Central Park

Local kávézóvá avattam átmenetileg a Morning Start még ha nem is minden az én ízlesem szerint keszül, itt érzem az otthonossagot, na jó csak nagyon idezőjelben.. Itt nyitottam a napot és aztán elmentem a Colombus centerbe, Mother's Day-jel súlyosbított vasárnapon.

A Whole Food-ban óriásválaszték fogadott semmiben sem elmaradva az elvárásoktól. Articsóka halmok, spárgahegyek, a paprikák számtalan típusa, dobozos saláták és hozzá számomra új dimenziókat nyitó öntetkultúra, nem lebecsülendő szerintem csak azért mert már kész.
ügyesen elsajátitottam a sorbanállás és kasszához vonulás szuperhatékony szabályait, úgy éreztem nem lógok ki a New Yorki társadalomból.

Mindezek után pedig elmentünk a Magnolia Bakerybe, ahol vettem 2 sütit és egy kávét, és beszélgettem az eladóval, pontosabban ő is megkérdezte, hogy honnan jövök (speciális ákcentus), ezután pedig nagyrészt végig a Central parkban tespedtünk, de erre szükség is volt az előző napok erőltetett menetét feloldandó. Végül egy mexikóiban vezettük le a nap pihenéssorozatát, nagyszerű, finom kajával.

New York - második nap

Reggel "frissen" ébredve, félig-meddig zsibbadtan a jetlagtől először is egy kávét kellett mielőbb magamba tölteni, és mivel még nem igazán ismerem a környéken adta magát egy Starbucks, de én ezen a ponton ki is ábrándultam belőle olyan személytelennek és érdektelennek láttam, valamint alapvetően az tett be, hogy szar, hidegre hűtött kávét ittam.
Viszont ezután elindultunk a Downtown felé - láthattam a New York-i metrót belülről is, egyébként hihetetlenül lepattant. A World Trade Center megállónál kiszálltunk és a Ground Zero (a lerombolt tornyok helye) komoly, kísérteties hangulatát magunkba szívtuk.

Beugrottam még a 9/11 memories emlékházba, majd tovább a Brooklyn Bridge irányába. Innen aztán a Wall Street felé vettük az irányt, lenyűgöző épületek, a hatalom, a gazdagság hangulata, én tisztelem az ilyesmit.


Ezután a kikötőből megláthattam messziről a Szabadság szobrot, és továbbléphettünk a Battery Park irányába.
Errefelé szinte gyomorforgatóan boldog emberek labdáztak, frizbiztek, biliárdoztak, de igazából én is jól éreztem magam.

És itt egy különleges installációt találtam, amely a kansasi születésű Tom Otterness alkotása. Részletek a következő posztban.
Ezek pedig már a visszafelé vezető úton készültek filmes emlékeket idéző helyszíneken a Greenwich streeten:
Röviddel ezután átjutottunk a Spring street irányába, ahol szinte direkt a Balthazar felé vettem az irányt, hogy megnézzem a híres helyszínt, amelyről azóta vegyes véleményeket hallottam, de nekem azért hangulatos pillanatokat okozott.

És a nap méltó zárásaként megismertem a különleges Dean & Deluca gourmet boltot, ide még visszatérek egészen biztosan, itt jól látható a Hungarian Salami márkajelzés, amire büszkék lehetünk.

New York - első nap

Tegnap életem leghosszabb május 5éje volt és nem csak a sok nehézség és erőpróba miatt, hanem azért is mert 30 órán át tartott, nem 24. Reggel elindultunk sikeresen New Yorkba, igaz, hogy előtte extrém lúzerkedés sorozatot nyomtam az éjszaka folyamán, tehát sikerült kb. 2-3 órát aludni a nagy út előtt.
A repülőút nem volt kis dolog és nem volt zökkenőmentes, a párizsi átszállás stresszes is volt, az út pedig New Yorkba hosszú és unalmas és a sok egyhelybenülés okozta fájdalmakat kellett viselni, a landolásnál pedig nem kárpótolt semmi, mert nem volt látható csak érezhető, ezért inkább a nyafogást és rettegést választottam.

Na, de megérkezvén jött az extázis, az őrület: NEW YORK csodálatos, intenzív, fantasztikus hely, kint voltunk a Time Square-en a 5th Avenue-n, szóval este még magunkba szívtuk egy kicsit a várost, majd próbáltuk átállítani az alvási szokásainkat, az én éjszakám nem volt teljesen sima ügy, fel kellett dolgozni a sok élményt, összességében alváshiányban szenvedek még mindig...

when my Grandfather went to New York

Emlékgyűjtés (a fotókon nagypapám new yorki emlékei), ráhangolódás most már nemcsak úgy fejben, hanem tettekben is, olyannyira, hogy lefoglaltuk az üléseket is a tengerentúli járatra, azért ez egy igen érdekes menet lesz: a párizsi Orly reptéren másfél óra alatt kell majd átérni a deGaulle-ra, másik terminálra és felszállni a másik gépre, ami majd átrepít az óperenciás tengeren túlra, és ebbe még egy esetleges késés nincs belekalkulálva. A csomagunk nem megérkezése szinte garantált, úgyhogy abba értékes tárgyakat nem is érdemes elhelyezni, nem mintha egyébként terveznék ilyesmit. Tegnap megkezdtem a fizikai felkészülést is a nagy reptéri futásra: reggeli szigetkör futással, azért ez: reggel 7-re mentem ki futni és katartikus élmény volt, az időjárást és a helyszín embermentességét figyelembe véve. A listám bővül és íródik (nem), de valahogy mégse merem elhinni, hogy igaz lesz ez az egész talán. Én ezt nem fogom bírni idegekkel egyébként, és akkor még a Károly körúti fantasztikus, előrehaladott állapotokról nem is írtam.

felkészülés

Persze az ötletet megszülni nagyon könnyű volt, de a gyakorlati megvalósítás más kérdés. Amikor másfél hónapja eldöntöttem, hogy kimegyek New Yorkba tudtam, hogy nem lesz egyszerű. És nem is lett. A repülőjeggyel is sok kört futottam, de még mindig sehol nem vagyok, hiszen nem máshová: a világ legfontosabb és legérdekesebb városába, a társadalmi lét meghatározó középpontjába és legnagyobb hatású terébe megyek egyenesen. Amikor majd május elején felszáll a gépem és áttérek egy másik dimenzióba, amikor megértem és megérzem a "máshol vagyok" érzést. akkor se fogom tudni mit jelent ez és felfogni is nehéz lesz (szerintem).

A fent látható kép a nagypapám füzete, amelyet akkor nyitott meg, amikor New Yorkba megérkezett az 1920-as években. Feldolgozom az emlékeit, és többek között a nagypapám földön túli biztatásával a soha nem látott és nem hallott emlékeivel térek vissza és érkezem meg oda. Bárcsak sikerülne.

New York, 1947.

"Folytatom felfedező utamat gyalog, taxin, az autóbuszok emeletén, földalattin. A földalatti gyors, de nem szeretem: Párizsban, Madridban, Londonban a földalatti állomás csempés terem, melynek sajátos díszítése, ajtaja van, zárt és meleg helyiség, itt a földalatti-pályaudvarok egyformák, meghatározott méretek nélkül, sínek és járdaszigetek egymás mellett, meztelen falak közt sötét és alacsony mennyezet alatt.'

Simone de Beauvoir: Amerikai útinapló
1947. február 3.