Street Food Show 2012

Street Food Show 2012, a set on Flickr.

Megtörtént és lezajlott az első magyarországi street food fesztivál, szeptember 7-én kezdődött, 3 napig tartott és a Hold utcai piacon kapott helyet. Egy kicsit résen kellett lenni, hogy az ember bejusson időben és finomakat is egyen, valamint ne tapossák el, de akkor is jó volt. Ettem garnélát, csigát, ittam rosé pezsgőt némiképpen sarokba szorulva, aztán kóstoltam sült malacorrot, ettem az emberiségből kiábrándult Wangnál is nagyon finomat, csak reménykedni tudok, hogy az embergyűlölete az ételek összetevőiben nem köszönt vissza, továbbá a Spíler és a Mangalica és társa különböző sonkáit is megkóstoltam. Most pedig abbahagyom az evést egy időre.

Hötorgshallen piac és a tornaterem

A reggeli hasznos regenerálódási folyamatot végül elindulás követte, először a Kungsbronon visszatértem a már bevált (1 napja) helyemre, amelyet vicces módon Panininek hívnak, kértem a kardamomos süteményemet, de nem volt (óriási bocsánatkérések közepette), ezért kardamomos cantuccini-t vettem helyette, az is jó volt egyébként. Utána betértünk a Nordic Light Hotel alsó szintjére, ahol mindenféle design bútort és belső teret lehetett csodálni,

majd néhány további boltba pl. egy másik kedvencembe a Stockhomeba, mondjuk most elég béna volt a kínálat.

továbbá egy nagyon menő piacot a Hötorgshallent látogattuk meg, ahol nézhettem a rák, kagyló és halkínálatot, a zöldséghegyeket, szendvicsek, a sarokban hallevest mértek - ezt egyébként egyik nap ki is próbálom - továbbá találtam olyan hentest, ahol például magyar szalámit és kolbászt is árusítanak,

és még sokminden mást.

Ezután pedig a Friskis gymben voltunk egy edzésen, most is nagyon tetszett az elv, ahogy a középkorú svéd férfiak ott aerobikoznak nagy számban a nőkkel vegyülve. Maga az edzés közel sem volt olyan extrém kaland, mint tavaly nyáron, amikor a Dszingisz kán zenéjére ugráltunk.

A mai nap tehát nyugodt volt, semmi erőltetett menet, majd holnap belevágok a konkrét témákba.

vásár a szigeten

A szombati megrázó eseményeket kiheverve vasárnap elmentünk az egyik nagy kedvenc helyemre, a Rosinante (most már) szállodába, ahol hónapokkal ezelőtt beharangozott "kulináris karácsonyi vásár"-t rendeztek, a tavalyihoz hasonlóan. Erőltetett szerénység lenne azt állítani, hogy nem volt részem abban, hogy rengeteg ember érkezett a helyszínre, hiszen a kampányok futtatásában én is aktívan részt vettem. Szóval sokan voltak és nagyon jó volt. Az egyes standok kínálatával én ugyan rendszeresen találkozom, de az ételek, a kert, az idő, a társaság is megérte az egész kirándulást.Egyébként most éppen +10 fok van, ami nekem jó kedvet csinált mára és az eső is esik végre, hiszen tudjuk, hogy ez most kell.

vásár vásár hátán

Nem sikerült végigvinni a koncepciót, tegnap kimentünk megint a Bazilikához, az adventi vásárba, ahol a megnyitó ünnepség kezdetének pillanatában távoztunk is, nem voltak túl sokan. Elsősorban külföldiek nézegetik a csülök és libacomb hegyeket, szőrmesapkák és agyagdíszek versengenek a vásárlók kegyeiért, továbbá kint árválkodnak a menő helyek képviseletében bizonyos, büntetésbe száműzött, jobb sorsra érdemes eladók.

Na, miután megfagytam fél óra alatt gyorsan átmentünk a WAMP Speiz rendezvényére, ahol gyorsan megnézhettem ezredszerre is a sok egyedi terméket és gazdáját, aztán ott a Borkorzó standnál végül megcsúsztunk és elindult a kóstolásos fogyasztás, majd a Kadarka borbár meglehetősen steril és műanyag hatású hangulatában folytattuk, de legalább van rendes választék és a szuperprofi, profitorientált üzletvezető különös figyelmében is részesülhettünk.

ez a két kép olyan jól sikerült, hogy megosztom a kedves követőkkel:

Kézműves Magyar Ízek Vására

Az eseményről lehet, hogy vagy jót vagy semmit alapon kéne inkább nyilatkozni, mivel - úgy tudom - ez az első ilyesmi kezdeményezés mostanában a Millenárist, mint helyszínt is figyelembevéve.

Előtte rövid felvezetésként: a nap korántsem napfénnyel kísérve, a tegnapihoz hasonló súlyos könyvpakolással és emlékek nem teljesen fájdalommentes tologatásával kezdődött, erőnek erejével léptem előre a reggel - mindenképpen túl korán - magamnak kijelölt úton.

Sok doboz megtöltése után, még arra is jutott erőm, hogy a borzalmas budapesti metró igénybevételével elrúgdossam magam az edzőterembe és lenyomjam, amit le kell, most már csak az ezzel párhuzamosan erősődő étvágyamnak kéne parancsolni, hogy tavaszra kimehessek kezeslábas nélkül is az utcára.

Erre azonban nem kifejezetten megfelelő helyszínt választottam: a Kézműves Magyar Ízek Vására hangzatos nevű rendezvényt. Nem is tudom a kézműves vagy a magyar ízek passzolt-e kevésbé, mindenesetre az ember belépőjegyet fizetett, majd fáradt és ingerült vásározóktól próbálta kicsikarni a kóstolót (én nem), valamint próbált egyedi, értékes és finom árura szert tenni (én igen).

Az eladók azonban így a második nap végén mindentől megcsömörlötten vagy cinikusan ledarálták az afrikai harcsa, mint halpárizsi és halvirsli alapanyag sikeres történetét, vagy 5 miliméteres sajtdarabokkal örvendeztették a népet, vagy csak méregettek, hogy Te vajon veszel is valamit, vagy Te is csak kérdezgetsz, mint a sok hülye. A nemmondomki nevű általam nem kedvelt televíziós műsorvezető visító hangja néha betöltötte a csarnokot, ahogy nullát értve bármilyen gasztronómiai témához elsipítozta, hogy ő most megkóstolta-e a kucsmagombaszószt vagy sem.

Én viszont a mangalicazsíros-lilahagymás kenyeret igenis megkóstoltam, a Lipóti Pékség pultjánál megmakacsoltam magam és vettem egy szeletet, ezzel lenullázva aznapi futásteljesítményemet, de ezután még dacból vettem a Chocome ellenállhatatlan újabb tábla csokoládé-málna-rózsaszirom egyvelegét is, és igen azóta már fel is bontottam.


A kávé meglepően jó volt, sőt még formákat is rajzolt bele a baristaúr, ez mondjuk nem a kedvenc műfajom és nekem amúgy nem is akart, de aztán határozottsággal vegyülő hízelkedő hangon szembesítettem az egyenlő bánásmód elvével, úgyhogy nem úszta meg három széthúzott pöttyel, az alábbi formát kértem (amit előtte, amúgy valami kiváltságosnak rittyentett):

A kivonuló borászatokat nem minősíteném, mindenesetre a kézműves jelzőtől messze állnak objektív, szakmai vélemények szerint.