Violeta

A Violeta bár szintén jó alternatíva, amikor minden más zárva, kellemes klubhangulat, zsongás, az egyik sarokban kártyázó vagy dominózó bácsik ők mintegy az állandóságot és kiszámíthatóságot jelentik. Néha van itt is egy olyan érzés, hogy becsüld meg magad, hogy itt leülhetsz és kérhetsz bármit. A sarokban madarak csiripelnek kalitkákban (nem is egy), reggelenként álmosan ülve néha belehasít a zaj az ember fejébe. Van egy méteres átmérőjű kenyér is, egyrészt dísznek, másrészt ha valaki kér, gondolom kap. Van menő sonka, ami lóg a plafonról, és csak a főnök szelhet belőle. A kávé és croissant állandóan magas színvonalú, ami határozottan a bár mellett szól.

Cactus bár

Ha már végképp nincs miről írni, elő lehet venni a helyi bárok összehasonlításának témáját. Elsőként bemutatjuk a Cactus bárt: A Hétfői bárt, amely egyedüliként tartja a frontot az üres zombihangulatú hétfői napokon, minden más zárva van. Ilyenkor tehát elzarándokolunk arra, viszonylag messze van, de megéri.

A belső design kiváló, fő motívum a kaktusz meg a mai szemmel nézve szinte már retro westernhangulat (van ilyen?) minden egyébként ilyen 20-30 évvel ezelőtti, de látszik, hogy akkor nagyon megcsinálták. Óriási pult, felette 20 centivel lógnak a lámpák, szóval indirekt fény, ami a kedvencem amúgy is, napilapok, és mindig van croissant, ami ráadásul: finom. Ma még ebédre is visszanéztünk, és minden rendben volt, bár én már paranoiássá növekedett negatív várakozással fogadtam ugye a múltkori élmények után, de puszta önvédelemből. Leszámítva, hogy a csirkeszárnyak mellé halas salátát adtak, minden rendben volt. A Cactus bárban mindig szívesen fogadnak, nem néznek rád furcsán, ha tizedszerre mész tudják mit kérsz, értik amit beszélsz. Tulajdonképpen ennél többre én már alig vágyom még talán annyi, hogy ehető és iható legyen, amit kérek, itt ez is rendben van.

menő, fehér bőrülések

bár interiőr

a logo is valamikor biztos menő volt, már nem az mondjuk

határozott lámpák

sehol nem ilyen szép a kávé, nézzétek csak vissza

centelles street art 2.

Többször sikerült már körbejárni nyilván a falut, amióta itt vagyunk. Legutóbb azonban, amikor a sok vége közül az egyiken a szokásostól eltérő ívben vettük a kanyart elképesztő, durva gyűjteményt pillantottunk meg. Itt valaki nagyon tud.
Ez most tényleg nem túlzás, persze soha nem szokott semmi túlzás lenni nálam (ugye..).

gyanúnk szerint az alkotók önarcképe

Rajongóknak centelles street art 1.

Garriga

Folytatjuk a katalán iparvidék aktív felfedezését. Szükségleteinket (nem alapvető) kielégítendő felkerestük a többi 20 Barcelona felé található állomások közül a legelegánsabbnak tűnő kisvárost, amely 3 megállóra található innen Centellestől. A hely neve: Garriga. Első benyomásként a szecesszió enyhe túlzásba vitelét magukon hordozó házak, hatalmas kertek, hosszú sétány tárul elénk.

Kifogván a péntek délutáni szieszta idejét, kisétáltunk a falu végére, ahol korábban bútorboltokat láttunk, mit bútorbolt, bemutatótermek sorakoztak már csak egy baj maradt: mindegyikben minden borzalmasan ronda volt. Viszont felfedezhettük a Sati nevű textilbirodalmat, szinte textilvárost, amely úgy tűnt látott már szebb napokat is, de azért érezhető még mindig a hatalom és az erő, amely sugárzik az épülettömbökből, a közeli körforgalom közepén pedig egy néhány méteres szerény varrógép szobor áll. Ezután sorakoznak egészen a kisváros végéig a Bútorosok, tátongó boltjaikkal, szupergiccs kínálatukkal. Az egyikben úgy járhattunk körbe, hogy otthon kellett volna közben éreznünk magunkat a felszólítás szerint, mellette az elegáns bolt unott és bennünket jól láthatóan a háta közepére kívánó eladója már csak szárazon közölte az adatokat, elsőként az árat ilyen "úgysincserrepénzetek" hangsúllyal.

Garrigában viszont többszörös rekordesemények történtek. Mindenképpen átvette a vezetést a Bar de la Placa, mint eddigi legrosszabb bár, ahol jártam. Drága és rettenetesen, nagyon-nagyon rossz kaját adtak. A saláta még csak üres és semmilyen volt, a sült krumli olajos nyers krumplinak tűnt, a hús véres, én pedig roquefortos tésztát kértem ami olyan volt, mint amilyet én szoktam itthon 5 perc alatt a maradékokból összedobni, idő és figyelemráfordítás nélkül. Utána kissé elment az életkedvünk, de megérkeztünk egy a város/falu méretéhez képest abszurd módon hosszú sétányra, melyet az említett stílusú házak öveztek ott azért a sok furcsa hatástól feldobódtam ismét.

Találtunk centre commercialt (bevásárló központot) is, amely ugyan még nem volt teljesen kész, ennek ellenére úgy tűnt mintha néhány bolt már elköltözött volna, nem baj csatlakoztunk az egy szál Capraboban a péntek esti bevásárláshoz a boldog garrigai katalánokhoz.

A vasútállomás szintén megemlítendő, ilyen szépet már csak a francia határon túl láttam, kellemes, nem talponálló bár, menő padlólap két plazmatévé, ja és bemondják melyik vágányra érkezik a vonat szóval nem kell találgatni, csökkentve ezzel a gázolások számát.

elegáns házak (ez kicsit lepattant) főtér
Saticolor valaha impozáns felirata
félelmetesen magasodik

a körforgalom uralkodó eleme a varrógép

kőfal hangulat

madáretető Gaudí stílusában

váratlanul: egy kék ajtó

La Vanguardia

A mai La Vanguardia címlap is mutatja, hogy érdekes témába kaptam bele a múltkor... Leszedték a blogomról az infot és csináltak belőle cikket:

04.05. utólagos megjegyzés: amúgy csak VICC, hogy ezeket a blogomról merítették. Ezt le kellett írnom úgy tűnik.

Panta de Sau aszálykor

Az itt látható templom és földterület normális esetben víz alatt van.
Sokkoló volt a hely, megtekintettük milyen, amikor nincs víz. Panta de Sau egy vízgyűjtőhely, van három hatalmas gát a Guilleries hegység lábánál itt gyűjtik össze a Ter folyó vizének egy részét. Ami a durva sztori: 1962-ben elárasztották Sant Romá de Sau falut a hatékony vízgyűjtés érdekében és hát amikor éppen kifogyóban a víz akkor látszanak a falu maradványai, legfőképpen a templom - jelenleg éppen teljes egészében, jobb esetben (amikor éppen van víz), akkor csak a tornya. Ilyenkor pedig, ahogy elnéztem óriási turisztikai látványosság, van egy határozott kisugárzása egyébként, ezért is szeretnek az emberek idejárni gondolom, mindenki vígan fotózta magát a máskor víz alatt lévő templom előtt, mintha csak az egyik egyiptomi piramis lenne mögöttük.

a táj lentről

a falu maradványai kilátszanak

első pillantás a helyre, táj fentről

10 perccel odébb, maga a gát, az oszlop feléig kéne érnie a víznek amúgy

szerény lépcső

A Gát

ilyesmi hegyek

már megint a néhai faluban

giccsbe hajló naplemente a maradék víz felett

ilyen szokott lenni (forrás: http://amunt.madteam.net)

szóval vigyázzunk a vízre...

csodák

itt lakunk, baj?

Akadnak mostanában furcsa égi jelenségek. A házimozi, amit oly nagy fáradozással és utánajárással vásároltunk a technikai vívmányokra kevésbé fogékony Barcelonában most tartalékon van, mert az égen sokkal érdekesebb filmek mennek. Nincs amúgy fogyasztási kényszerem. Japánban kéne élnem lehet.