Montserrat

Tegnap jártam a híres Montserrat-onbanben. miközben ott voltam nem tudtam sajnos, hogy ennyire híres, csak döbbenten álltam ott, amikor kiszálltunk a spanyol fogaskerekűből. persze már az odavezető kanyargós 50 fokos szögben felfelé vezető út is eléggé lélegzetelállító volt, de tudtam uralkodni magamon mert elhelyeztek néhány megnyugtató drótkerítést és betontömböt, úgyhogy az ilyenkor szokásos képzelgéseim, miszerint mindjárt leborul az egész vonat a sínekről bele a mélységbe elmúltak ügyesen.
Monstserrat tehát egy HEGY nem domb (!) kb. 45 percre Barcelonától. Itt áll a Benedictine kolostor, ahol található a montserrati szűz szent helye és az egyik feltételezett lelőhelye a híres szent kehelynek is.




Montserrat név amúgy olyasmit jelent, hgoy csorba vagy fűrészfogú ezt a hegyre értik, elég horrorisztikus látványt nyújtott ténlyeg, de maradjunk a tényeknél: ez tehát távolról is jól látható sajátossága a hegynek. Megjegyezném, hogy konkrét felhőtömbök úszkáltak az égen, amelyek sejtelmesen beburkolták az amúgy is gyűrűk ura hangulatú tájat, és ezek néha eloszlottak néha besűrűsödtek, ezzel is hozzájárultak az amúgy határozottan érezhető misztikus hangulathoz.


A hegy csúcsa Sant Jeroni 1236 méter magas, és ilyen drótkötélpályás cuccal lehet megközelíteni, nevezzük ezt is nevén: funicular (siklóvonat). A csúcsról nyilvánvalóan ellátsz több kilométerre is 360 fokban (ezt nem útikönyvből vettem, neeem). Állítólag az egyik legrégibb hagyományokkal rendelkező fiúkórus is itt van Európában (Escolania).



Ennyit a száraz tényekről, mi elindultunk egyből gyalog felfelé a franc fog 8 eurót fizetni hülye siklókért, abból már meg lehet ebédelni, szóval felmentünk jó sokat a ködös, de legalább mediterrán növényekkel zsúfolt erdőben, meredek lépcsőkön, szakadékokon át, emberhullámok szembejövő áradatával kellett megküzdenünk, köszöngetés nekik hola! hola! gracías... ha előre engedtek. Állítólag itt annyiféle arca van a hegynek és a szikláknak (és ez igaz is), hogy sok csúcsot elneveznek az alakjáról, mi kb. az elefántalakúig mentünk el, de lehet, hogy jóval korábban visszafordultunk, de így őrzöm meg inkább az emlékeimben, ez legalább nevén lett nevezve szépen. Időben visszaereszkedtünk tehát a kolostorhoz, a múzeumot kihagytuk (a franc fog nemtudommennyit fizetni alapon), de bementunk a templomba... huhhhhhh. Ez lenyűgöző volt, kijelenthetem: ez a legszebb és leggazdagabban díszített templom, amiben életemben jártam. Itt megnéztük ezt a virgint is, szintén emberhullámokkal sodródva kicsit úgy éreztem magam, mint a Louvre-ben, ahol mindenki a Mona Lisa-t bámulta. Itt is odajárult szépen mindenki és én összeszedtem minden erőmet, hogy ne kívánjak semmit, mert nekem mindig az ellenkezője szokott bejönni, de azért az ellenkezőjét se mertem kívánni bárminek, lehet, hogy valahol mélyen mégis kívántam valamit, de azt talán nem hallotta meg senki csak én.
Ezután meg leereszkedtünk a faluba, bár egy nyers állomásalkalmazott hölgy mondta, hogy oda ne menjünk mert nincs ott semmi (na ez már gyanús!), azért lementünk. Voltak jó kis utcák, meg házak, egyszerű kis hely, semmi bonyolultság, a csorba hegy háttér pedig bármelyik hollywoodi horrofilmbe elmenne jó kis díszletnek, főleg, ahogy szépen beesteledett egy idő után.
Miután lekéstük sikeresen a vonatot, mert nem tudtunk átmenni az állomás beléptető rendszerén, még a helyi kocsmában megittunk egy-egy kávéstejet (lehet, hogy mi néztünk ki úgy mint két óvodás, de a kávénkba több tejet raktak az átlagnál). A beléptető ügyet azt hittük megoldottuk, de nem mert utána megint nem tudtunk bemenni. Végül átpréseltem magam egy résen, ezzel is bizonyítva milyen fürge és rátermett nyúl tudok lenni, ha akarok így zárásnak ez elég is volt. Azóta pedig még visszatartom és nem engedem ki montserrat levegőjét a tüdőmből.
utánanéztem ennek a helynek a neten, vannak itt érdekes információk. Azt hiszem a hivatalos oldalon kívül, van még egy kicsit béna designos galéraféleség, illetve egy minden lehetőséget megragadó portál szintű oldal.

na még néhány kép: