Most már késő, lassan futóblog műfajban nevezhetem ezen gyakorlatilag noname és kategorizálhatatlan blogot.
Lenyomtuk ezt a hetet is, 3+1 munkanap, ma pedig 1 szabadnap jutott, előtte viszont a 4 nap szabadság mindenképpen hatalmas bónusz volt. Úgy alakult azonban, hogy a munkanapok kiszívtak belőlem minden maradékot és ha lelkierőt, érzékletesen egy akkumulátorhoz hasonlítom, már megint a pirosba kerültem szombat délutánra. Úgyhogy utána már csak döglés volt a részem.
Ma viszont Szimpla Piac reggeli, bio black tomato, paprika beszerzés után, Valyo kilátás és lenyugvás, majd a MyLittleMelbourne rendkívüli jegeskávéja emelte a nap fényét, de nem állítom, hogy felhőtlenül jól lettem volna közben.
Ami a feloldozást meghozta, némi újabb bénáskodással - ezúttal én ártatlan voltam - az egy újabb 15 kilométeres futás volt a Margitszigeten.
Ezt most megint ki kell fejtenem részletesen.
Az első 5K ugyebár semmi probléma, nyilván, hogy az első 1K-n mindenki szörnyen idegesít, a végére megszokható, egyébként erősen felhős volt az ég, úgyhogy 16 órakor egészen kevesen andologtak körülöttem és a futópályán, de aztán elkezdtek sajnos sűrűsödni. Nem is kérdés, hogy belevágok a 10K-ba, megyek tovább, de olyan 6-7km-nél kicsit érezni kezdem a térdem, illetve tényleg kezdenek sokan lenni, ez ugye azt eredményezi, hogy nemcsak normális futók, hanem a rózsaszín ruhás nagyseggűek is előkerülnek, akik lobogó hajjal ruganyosan és gyorsan futnak, csak később látod őket szuszogva gyalogolni. Meg hát néhány kisgyermekes anyuka a futópályán látja biztonságosnak a gyermek bizonytalan lépéseit kipróbálni, én természetesen rendkívül gondosan közelítem meg a szituációt eleve, és kerülöm ki mindenre figyelve, de van, aki csak szélvészként elhúz, namost ilyenkor a gyerek, ha hátralép váratlanul, igen csúnyán elrepül néhány métert a futóbajnok sodrásában.
Az első 10K is simán megy, belevágok tehát az újabb 5be, és ekkor jön ismét a drasztikus váltás, ezúttal rajtam kivülálló okokból, tehát nem azért, amiért a múltkor (késő estébe csúszás, sötétség, félelem), szóval elkezd esni az eső. Igazából teljesen jól esik (höhö) semmi bajom vele, felfrissít. Mondjuk, mivel nagyon régen esett, igen sok port felver és a szomjas föld és sárga fűszálak csak úgy isszák magukba. Ami a lényeg 12 km-nél jön egy flash, tényleg, felemelő érzés, kémia, az agyamban elégedettséghullám, a zene tökéletes, nem érzem a testem, elmerültem a futásban, nem érzem az embereket, nem érzem a levegőt, csak a ritmust és a lendületet, különleges tudatállapot a jutalmam. Nemsokáig tudom élvezni, mert a térdem és a lábam egyre inkább adja fel a maga részéről, persze végigerőltetem szinte, de csak szinte az utolsó 900 méternél már sajnos 2szer meg kell állnom sétálni, nem megy tovább, agyatlan pedig nem vagyok, hogy erőltessem.
A végén jóleső érzés, nincs félelem, elégedettség van. A nyújtást végigcsinálom, nagyon jó, csak két csaj odaáll a padomhoz és várja, hogy befejezzem, namost ez majdnem annyira felbosszant, mint amikor a szűken mért futópálya menti kutaknál éppen iszom és odaáll valaki és néz, vár, hogy mikor fejezem be. Ez utóbbi nem is hagy, hogy kellőképpen kiélvezzem a vizet (mondjuk futás közben nem is baj), viszont a padnál állók egyáltalán nem érdekelnek, sőt extrém hosszan csinálom, amig fel nem adják.
Végül biciklivel haza, kálcium pezsgőtabletta, gingerbread tea és zuhany.
Lenyomtuk ezt a hetet is, 3+1 munkanap, ma pedig 1 szabadnap jutott, előtte viszont a 4 nap szabadság mindenképpen hatalmas bónusz volt. Úgy alakult azonban, hogy a munkanapok kiszívtak belőlem minden maradékot és ha lelkierőt, érzékletesen egy akkumulátorhoz hasonlítom, már megint a pirosba kerültem szombat délutánra. Úgyhogy utána már csak döglés volt a részem.
Az első 5K ugyebár semmi probléma, nyilván, hogy az első 1K-n mindenki szörnyen idegesít, a végére megszokható, egyébként erősen felhős volt az ég, úgyhogy 16 órakor egészen kevesen andologtak körülöttem és a futópályán, de aztán elkezdtek sajnos sűrűsödni. Nem is kérdés, hogy belevágok a 10K-ba, megyek tovább, de olyan 6-7km-nél kicsit érezni kezdem a térdem, illetve tényleg kezdenek sokan lenni, ez ugye azt eredményezi, hogy nemcsak normális futók, hanem a rózsaszín ruhás nagyseggűek is előkerülnek, akik lobogó hajjal ruganyosan és gyorsan futnak, csak később látod őket szuszogva gyalogolni. Meg hát néhány kisgyermekes anyuka a futópályán látja biztonságosnak a gyermek bizonytalan lépéseit kipróbálni, én természetesen rendkívül gondosan közelítem meg a szituációt eleve, és kerülöm ki mindenre figyelve, de van, aki csak szélvészként elhúz, namost ilyenkor a gyerek, ha hátralép váratlanul, igen csúnyán elrepül néhány métert a futóbajnok sodrásában.
Az első 10K is simán megy, belevágok tehát az újabb 5be, és ekkor jön ismét a drasztikus váltás, ezúttal rajtam kivülálló okokból, tehát nem azért, amiért a múltkor (késő estébe csúszás, sötétség, félelem), szóval elkezd esni az eső. Igazából teljesen jól esik (höhö) semmi bajom vele, felfrissít. Mondjuk, mivel nagyon régen esett, igen sok port felver és a szomjas föld és sárga fűszálak csak úgy isszák magukba. Ami a lényeg 12 km-nél jön egy flash, tényleg, felemelő érzés, kémia, az agyamban elégedettséghullám, a zene tökéletes, nem érzem a testem, elmerültem a futásban, nem érzem az embereket, nem érzem a levegőt, csak a ritmust és a lendületet, különleges tudatállapot a jutalmam. Nemsokáig tudom élvezni, mert a térdem és a lábam egyre inkább adja fel a maga részéről, persze végigerőltetem szinte, de csak szinte az utolsó 900 méternél már sajnos 2szer meg kell állnom sétálni, nem megy tovább, agyatlan pedig nem vagyok, hogy erőltessem.
A végén jóleső érzés, nincs félelem, elégedettség van. A nyújtást végigcsinálom, nagyon jó, csak két csaj odaáll a padomhoz és várja, hogy befejezzem, namost ez majdnem annyira felbosszant, mint amikor a szűken mért futópálya menti kutaknál éppen iszom és odaáll valaki és néz, vár, hogy mikor fejezem be. Ez utóbbi nem is hagy, hogy kellőképpen kiélvezzem a vizet (mondjuk futás közben nem is baj), viszont a padnál állók egyáltalán nem érdekelnek, sőt extrém hosszan csinálom, amig fel nem adják.
Végül biciklivel haza, kálcium pezsgőtabletta, gingerbread tea és zuhany.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése