Madrid

Először is: ez a bejegyzés azért néz ki furán, mert mobilról irom.

Minden (normális) ember életében eljön a nagy pillanat, amikor úgymond megérdemelt szabadságra vonul. Hát én ilyesmivel próbálkozom mostanában, bár a normális jelző nem biztos, hogy illik rám.

A helyszín Madrid, második nap, vagy ha az utazást is beleszámitjuk harmadik.

A tegnapi 31 fok után, ma reggel csípős hidegbe lépünk, nem hiszem el: 13 fok van.

Tegnap laza, kötelezettségmentes napot tartottam, csak mászkáltunk a Gran Via-n, ahol bőven akadnak benyomások, ilyen volt például a cukorkabolt: dolgok, amire soha nem volt, nincs és nem is lesz szükséged, de valahogy mégis akarod. Majd egyszer talán kifejtem bővebben, a lènyege addig is: több méretű üvegcsét megtölthetsz különböző kreatív lelki panaszok ellen kitalált cukorkával: hétfő utálat, szerelmi bánat, tél undor stb.

Megkezdtem egyúttal a ráhangolódást otthonosan a spanyol fogásokra is, tegnap letudtam nagy kedvencem a pulpo gallegot, majd este egy kis rákot is ettem, persze a gyomrom nem örült annyira ezeknek, nem megy az ilyesmi csak úgy.

Mai úticél a Mercado de San Miguel volt, majd a Placa Mayor és egy híres étterem, amit viszont (hát nem vagyok rá büszke) nem találtam meg, még nem lövöm le a poént, hátha megtalálom még.

Utána pedig következett a várva várt Skunkfunk Outlet látogatás! Én egyszer csak emiatt az üzlet miatt ki akartam jönni 2 napra Madridba. Ez most nagyon hasznos látogatás volt és komoly fogásokkal tértem haza.

Hűvös április

Most már nagyon unalmas, hogy még mindig hideg van, most például kb. 3 fok, de a héten 0-1 fokok voltak. Ma reggel elmentem volna kávézni, de a Pavlov zárva volt, minden különösebb kommentár nélkül, a többi béna helyre nem vagyok hajlandó beülni, és akkor még itt volt alternatívaként egy kis hely a Timmy Praline, ami teljesen értelmetlenül van nyitva és árulja a bonbonokat vasárnap reggel, kávét azonban nem tudott csinálni, mert "még nem hozták meg a tejet"... Tessék?
Úgyhogy hazakullogtam és itthon kávéztam, reggelim amúgy volt hála a tegnapi Culinaris kalandnak. Ez speciel a vacsorám volt, de jól átadja micsoda jólét van most nálam:

Aztán délután elmentem futni, megszenvedtem rendesen, szembeszél fújt, nehezen ment, rossz passzban vagyok, merev, rosszul öltöztem fel, ilyenek.

Viszont utána elkészítettem életem első tényleg al dente, elképesztően finom tésztáját, papardelle és egy vegyes paradicsomos szószt, bazsalikomot és olívabogyót raktam mellé.

Jel és jel nélkül

Most néhány hétig megint furcsa lesz minden, a nagy intenzitás alábbhagyott, nem kapok minden percben 20 emailt, mondhatnám, hogy nem történik semmi, persze ez így nem igaz azért.

Ma valami pillanatnyi elmezavartól vezérelve elmentem az IKEA-ba, szombaton, igen. El kell gondolkodnom saját magamon, hogy mi volt ez az egész, ugyanakkor ott a helyszínen pedig kénytelen voltam azonnali és folyamatos önvizsgálatot tartani, mi mennyire zavar, mi kevésbé, mi az, amit elviselhetetlennek tartok, bírom-e, és ha igen meddig. Nem akadtam ki egyébként annyira, mint gondoltam volna, de nyilván rémálom volt a sok visítozó, vitatkozó, hülyeségeket beszélő ("te, egyébként ezek nem igazi tévék csak a bútorok miatt vannak kitéve") ember. Aztán, még mielőtt megvettem volna egy flamingós tálcát, egy rózsaszínű "szájjal fújt" lámpát, meg már nem is emlékszem milyen teljesen felesleges tárgyakat, a sor elriasztott és eltávoztam. Egészen a Kossuth tér üdítő kietlenségéig szaporán szedtem a levegőt, akkor viszont megnyugodtam, be is tértem a Culinarisba, ott pedig helyreállt a lelki békém, szófukar, magabiztos emberek között vásárolgattam nagyon furcsa élelmiszereket. Ez az én világom volt már.

A fő érdekesség viszont most jön. Ugye van ez a futás témám és mániám, már megkaptam blogomat kevés alkalomkor érő kommentben egy finoman gúnyos utalást arra vonatkozóan, hogy én folyton a futásról írok csak, hát igen - erről szeretek írni valamiért, mert sokat jelent nekem és szinte mindig mást. A múlt hétvégi két futásom is, mindkettő más volt, a második sokkal jobb, de ez mindig így van, ha rövid idő elteltével futok ismét, sokkal jobban megy. Nem is ez a lényeg, hanem, hogy két napja hatalmas felfedezés: Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek? című könyve megjelent és én rá is találtam. Hát ilyen véletlenek nincsenek. Róla ugye azt kell tudni, hogy a "japán Paul Auster", legalábbis, aki szereti Austert, az gyakran Murakamit is. Még csak most olvasom, dehát azért ez megint egy érdekes esemény, ha úgy tetszik jel az életemben.

Húsvét

 

Újabb három nap lehetőség a kikapcsolódásra, eddig viszonylag sikeresen. Szombat délelőtt magamhoz képest egészen korán kimentem futni, a már csak félig fagyos, de szép lassan olvadásnak induló margitszigetre, szerencsére megint csak a megszállottak között, nem sokan merészkedtek ki, ráadásul ez a reggel 10 óra körüli időpont egész jónak tűnik, mert akkor a lusták még otthon vannak.

Utána elmentünk egy elég érdekes helyre a  Đăng Mười Vietnami étterembe, ahol végre pho levest ettem.

Vasárnap pedig elkezdődött a húsvéti hangulat, ugyan bevásároltam sonkát, gyömbéres kalácsot, de azért a készen kapott húsvéti reggelit sem hagytam ki, bár az egy pohár tokaji úgy reggel 10-kor kicsit merészre sikerült a gyomromnak.

 ezek pedig már a sonkafőzés első pillanatai, mert ezúttal sonkafőző fűszereket is beszereztem

Ilyen volt

Véget ért a hét, véget ért a Macaron Nap. Idén sem volt tanulságoktól mentes, hogy ezzel a remek, egyedi kifejezéssel érjek. Viszont hatalmas tömeg, érdeklődés, lelkesedés kísérte. Ismét siker sztori lett, aminek nagyon örülök.

A csütörtök és a pénteki állapotomat inkább hagyjuk, ma van az első nap, hogy kezdek magamhoz térni. Persze a totális kimerültség és agyhalott állapot nem tántorított el attól, hogy újabb felfedezéseket tegyek, egyrészt az új The Gin Shopot, ami egy fantasztikusan jó hely,

 szombaton pedig egy cikk írásához szükséges fotózás velejárójaként az új kedvencemben a My Little Melbourne-ben megkávéztam,

 majd a Malom Irodaház udvarán működő Malom Kávézóban jártam, szintén nagyszerű hely volt. Utána már tényleg csak a kikapcsolódás maradt. Tiszta New York:

Hazafelé enyhén eltévedtem, mert valami hülye járatra szálltam fel és egészen döbbenetes vidékeken haladtam át 24-es villamossal, eléggé ilyen Tarkovszkij hangulata volt, de aztán a Keletiből már irányt találtam. Mivel szinte macaronhiányom lett, elmentem a Spazioba, ahol már lehet kapni, felszerelkeztem, bekávéztam:

Ma pedig a nemrég nyílt Bigfish halas helyen ebédeltünk marseilles-i hallevest és fish & chipset, az Andrássy úton, majd az Akvárium bolhapiacába futottam bele, ezek is nagyon menő helyek voltak.

 

Rájöttem ismét: Budapest egy nagyon jó hely.

11

Reggel felkelés, a tegnap este jól sikerült a Drop Shopban egy pohár Prager olaszrizling kitörli a fáradt sóhajtásokat és az aggodalmat, olyannyira, hogy beszereztem a zöldvelteliniből egy egész üveggel, már majdnem azt hitték összekevertem, de elmondom újra és újra, hogy nem, nem keverek ilyesmit össze.

Ránézek az oldalra, ami jelentősen meghatározza mostanában az életemet, megvan az 5000 rajongó, kimegy az ünnepi poszt, ennyi egyelőre elég, majd le a Sarki Fűszeresbe, ahol eloszlatják az aggodalmaimat igen, jól fogy a jegy a rendezvényre, amelynek előkészületei szintén meghatározzák mostanában az életemet.

A nap fő felfedezése: egy gyönyörű ékszerkészítő műhely, a Wladis galéria, nem vagyok benne biztos, hogy felfogjuk, hogy ez a kincs itt van nálunk Budapesten. Minden, azaz minden gyönyörű és századelejei stílusú a bolt, a klasszikus műhely, ahol megállt az idő és mégis modern, a jól bevett szuperlatívuszommal élve: tiszta New York.

Visszasétálok, elmegyek a Westendbe, miközben a Nyugati pályaudvar épületének szépségében gyönyörködöm, felfoghatatlan káosz uralkodik benne és körülötte.

Így telik egy jó szombat, amikor az ember fejét nem eszi szét az aggodalom, de csak, amikor éppen nem hagyja.

Cunami előtt

Megint nehéz szavakkal leírni ezt a korszakot, iszonyatos mennyiségű ingerhullám ér, jó és rossz ér egyaránt. Hol így, hol úgy. Természetesen minden gondolatom a Macaron Nap szervezése körül forog.

A hétvégét mindenki érdekében próbáltam a pihenésnek szentelni, tegnap voltam futni, illetve kajáltunk a BuddhaThai Wok bárban, ami ugyan jól indult, de végül (elég hamar) elromlott, konkrétan béna volt a kaja. Ma délután pedig elmentem felfedezőútra (igazából egy új, komoly cikk egy részét akartam megírni egy bizonyos kávézóban, de sajnos nem volt nyitva, mert vasárnap semmi nincs nyitva, nem tudom miért), szóval végül nem máshová lyukadtam ki, mint a Marumoto Japán Teaházba, minő véletlen, ugyanis éppen egy japán vonalat igyekszem behozni az idei Macaron Napba, van néhány ötletem.  Ez egy nagyon jó, új színt adhatna a rendezvénynek. Ugyanakkor van egy másik vonal, a kávé, ami megintcsak erős lökés és küldetéstudat. Ráadásul én most erősen kulcsszerephez jutottam kávétémában, amihez persze fel kell nőni, és helyt kell állni, nyilván mikor, ha nem egyszerre történik ez is a legfontosabb eseményekkel. 

Matcha tea capuccino, süti és truffle. A "tea capuccino" extrém furcsa volt, én ehhez még suttyó vagyok, szerintem.
És persze macaron :) ezt már értem. Illetve vettem egy gyönyörű, japán füstölőt is.