2009. április 23., csütörtök

Sant Jordi, azaz Szent György ünnepe


Mint oly sok népnek, országnak, városnak, tartománynak, mesterségnek, lovagoknak, cserkészeknek stb. Catalunya-nak is Szent György a védőszentje, akiről érdemes tudni, hogy a római hadsereg magas rangú katonatisztje volt, a legenda szerint legyőzte a sárkányt, amely a líbiai Silena város közelében lévő tóban élt, és naponta egy ember esett áldozatául. György megmentette a sárkánynak áldozatul kiszemelt királylányt. A hőstett hatására a környékbeliek megkeresztelkedtek. Györgyöt keresztény hite miatt börtönbe vetették, ahol megjelent előtte Krisztus és megjósolta hét évig tartó szenvedéseit. Szent Györgyöt 303 táján, a Diocletianus-féle üldözések idején fejezték le, s halt vértanúhalált. (forrás: fszek.hu)

Áprilist egyébként is Szent György havának nevezik, sokak szerint ez az igazi tavasz kezdete. Megjegyzem ez nálunk most egyértelműen aktuális ugyanis két napja van végre meleg, ma talán 30 fok is volt a szobában is 23 fölé nőtt a hőmérséklet (úgyhogy ma csak egy pulóverben kellett bent ülnöm, amikor éppen bent ültem - nem sokat).

Catalunyaban San Jordi napján a lányok rózsát kapnak a fiúktól ajándékba a fiúk pedig könyvet a lányoktól. Ezért aztán már kora reggel megjelennek az ipari méretekben rózsát árulók az utcákon. Több helyen pedig könyvesstandokon némi kedvezménnyel lehet szintén nagy mennyiségben könyvet vásárolni. Valójában a rózsa és a könyvkereskedelmet nagyban fellendítő hagyomány ez.

Update: Éppen tegnap derült ki, hogy az idei Cervantes díjat katalán író kapta. Sant Jordi napja ugyanis Cervantes születésnapja (érdekesség, hogy Shakespeare-é is) 1995-ben ezt a napot nyilvánították a Nemzetközi Könyvnapnak is.

Megnéztük és megörökítettük, hogyan zajlik mindez a környéken egész pontosan Castelló d'Empurias-ban.

ráhangolódás,
az újabb kávés fotóktól megkímélek most már mindenkit
(pedig készültek természetesen)

"vásároljatok gyerekek"

főtér Castello d'Empúrias-ban benépesedve

"mi a franc ez a forgatag"

"végre nincs iskola"

süti árulás

"na mi lesz már, vásároljatok!"

sok virág
így látják Sant Jordit a gyerekek

az alkotók

porciózzák a sütiket

lányok standja

fiúk standja sütiárulás "vegyé má, csak 50 cent"

kezdő könyvbarátok

az egyik hivatalos plakát

Nincsenek megjegyzések: