Mivel minden érdekes és újszerű a környezetünkben miért is ne járnánk végig minden egyes szegletét a környéknek egyfajta sötét folt eltávolító tevékenységként az agyunkból és a képzeletbeli környezettérképünkről.
Szóval Vicbe mentünk megint, mert meggyőződésem volt, hogy "minden nyitva van". De nem volt semmi nyitva. Mentségemre szóljon, hogy abból következtettem erre a naív feltételezésre, hogy hétfőn minden zárva van, tehát akkor nyilván vasárnapot kicserélték a hétfővel, megbarátkoztam vele, kerestem benne logikát, majd találtam is, hiszen mindenkinek vasárnap van ideje vásárolgatni, sétálni, mászkálni és hétfőn pedig úgyis megy mindenki dolgozni akkor meg kong a város, hát minek is tartsanak akkor egy bolt nyitva. Mondjuk ezzel a logikával akkor egész héten zárva tarthatnának, mondjuk vannak is ilyen üzletek.
Napi 2 óra bőven elég. Na, de semmi ítélkezés, nemrég olvastam, hogy a katalán szorgos és munkaszerető nép és ez így is van, összehasonlítás kérdése, bár nem ismerek más népet egyelőre a magyaron kívül. Szerintem a magyarok többet dolgoznak, de kétségtelen, hogy itt meg jobban látszik a munka eredménye. Meg hát sokkal előnyösebb ugye az itteni szituáció.
Vicben körbementünk, félig kihalt utcákon, csak néhány bevándorló mászkált, akik ilyenkor nem tudnak mit kezdeni magukkal (lehet, hogy mi is ilyenek vagyunk?). Éppen egy teabolt kínálatát néztem csodálattal és úgy értelmeztem a kiírást, hogy van egy vasárnap is nyitva tartó részlegük, de utána láttam, hogy de most viszont éppen el vannak utazva, amikor váratlanul kétségbeesetten elkezdett szólongatni az egyik boltból egy bácsi. Señora, señora por favooor! Visszakérdeztem, hogy hozzám beszél-e mondta, hogy igen. Úgyhogy bementem a boltjába, és tovább folytatta a könyörgést, de ekkor már letisztult a helyzet: könyörgött, hogy kóstoljuk meg az egyik szalámiját, meg kérdezte, hogy magyarok vagyunk-e, meg, hogy milyen volt a kommunizmus stb. Aztán gyorsan rárakott a mérlegre egy rúd szalámit gyönyörűen becsomagolva, beütötte a pénztárgépbe, de még kérdezte, hogy kérünk-e nagyobbat. A meglepetéstől és a lerohanós technikától letaglózva nem nagyon tudtunk tiltakozni, de utána nem is bántuk vettünk egy finom szalámit és legalább nem mi könyörögtünk érte 1 órás sorbanállás után...
Röviddel ezután a város egyik lelkét éppen kilehelni készülő negyedébe érkeztünk, viszonylag belvárosi részen, teljesen lepusztult házak, utolsó stádiuban gondolom legyalulás előtt, meg aztán ott volt a kedvencem a "vic-i halálvölgy", ami jó sok omladozó ház sora a patakparton.
Új lendülettel átvágva a főtéren beültünk a három kávézóból az egyikbe, itt már turistásabb, teraszos változatok is vannak - nem úgy, mint Centellesben. Miután 30 percet vártunk és pincérnek még nyomát se találtuk, holott tele volt a hely és az emberek érkeztek folyamatosan a mások hulladékával megrakott asztalok elé leültek könnyedén, majd 20 perc múlva ők is gyanakodva körbenéztek, ezután mi feladtuk és továbbálltunk inkább elmentünk megnézni gyorsan az "Európa egyik leggazdagabb gótikus gyűjteménye"-t hirdető múzeumot, Museu Episcopal de
Vic. Tényleg nagyon sokminden volt, befogadhatatlan és egy kicsit raktárszerű is a gyűjtemény. Liturgikus anyagok, ruhák, ládák, üvegek, fémek és kerámiák plusz rengeteg középkori szobor.
A hosszú elbeszélés immár képpel illusztrálva:
szobor az Episcopal Múzeum bejáratánál
ilyenből van 10 ezer az Episcopal Múzeumban
főtér és kávézójelenet
halálvölgy Vicben
lepusztult házfalba nőve
macska a római kori emléken
ezt már megszokhattuk karácsony táján (
