2008. március 9., vasárnap

szavazások napja

Ma vannak a választások, ez itt nem "csak" sima szavazás ugye, komoly dolgok dőlnek el. Nagy előkészületek vannak természetesen, hiszen mindkét oldal ünnepelni akar, Vic-ben sátrakat és színpadot állítottak fel, Barcelonában tüntetések, de ez már szinte megszokott, most például a buszsofőrök is tüntetnek. Az elmúlt napokban hol Barcelonába hol Vicbe mentünk shoppingolni, mivel itt ugye képtelenség, bár a híres vasárnapi centelles-i piacon ma vettünk néhány dolgot, az egyikről csak később derült ki, hogy mégiscsak nagyon ronda, de már késő volt. A tavasz sehol, tegnap csípős hideg, most meg borongós az ég, bár a szél langyos. Mindenki ünnepélyesen ballag az iskola felé, ahol a szavazóhelység van, az emberek úgy köszöntik egymást, hogy "szavaztál már"?

2008. március 4., kedd

alakuló táj

Határozottan zöldül a táj, és az égen hihetetlen dolgok zajlanak minden nap. Mondjuk most meg éppen elrepül az egész város valahova messzire, olyan szél tombol. Nem baj megyünk vele.

vasárnapi múzeum

Mivel minden érdekes és újszerű a környezetünkben miért is ne járnánk végig minden egyes szegletét a környéknek egyfajta sötét folt eltávolító tevékenységként az agyunkból és a képzeletbeli környezettérképünkről.
Szóval Vicbe mentünk megint, mert meggyőződésem volt, hogy "minden nyitva van". De nem volt semmi nyitva. Mentségemre szóljon, hogy abból következtettem erre a naív feltételezésre, hogy hétfőn minden zárva van, tehát akkor nyilván vasárnapot kicserélték a hétfővel, megbarátkoztam vele, kerestem benne logikát, majd találtam is, hiszen mindenkinek vasárnap van ideje vásárolgatni, sétálni, mászkálni és hétfőn pedig úgyis megy mindenki dolgozni akkor meg kong a város, hát minek is tartsanak akkor egy bolt nyitva. Mondjuk ezzel a logikával akkor egész héten zárva tarthatnának, mondjuk vannak is ilyen üzletek.
Napi 2 óra bőven elég. Na, de semmi ítélkezés, nemrég olvastam, hogy a katalán szorgos és munkaszerető nép és ez így is van, összehasonlítás kérdése, bár nem ismerek más népet egyelőre a magyaron kívül. Szerintem a magyarok többet dolgoznak, de kétségtelen, hogy itt meg jobban látszik a munka eredménye. Meg hát sokkal előnyösebb ugye az itteni szituáció.
Vicben körbementünk, félig kihalt utcákon, csak néhány bevándorló mászkált, akik ilyenkor nem tudnak mit kezdeni magukkal (lehet, hogy mi is ilyenek vagyunk?). Éppen egy teabolt kínálatát néztem csodálattal és úgy értelmeztem a kiírást, hogy van egy vasárnap is nyitva tartó részlegük, de utána láttam, hogy de most viszont éppen el vannak utazva, amikor váratlanul kétségbeesetten elkezdett szólongatni az egyik boltból egy bácsi. Señora, señora por favooor! Visszakérdeztem, hogy hozzám beszél-e mondta, hogy igen. Úgyhogy bementem a boltjába, és tovább folytatta a könyörgést, de ekkor már letisztult a helyzet: könyörgött, hogy kóstoljuk meg az egyik szalámiját, meg kérdezte, hogy magyarok vagyunk-e, meg, hogy milyen volt a kommunizmus stb. Aztán gyorsan rárakott a mérlegre egy rúd szalámit gyönyörűen becsomagolva, beütötte a pénztárgépbe, de még kérdezte, hogy kérünk-e nagyobbat. A meglepetéstől és a lerohanós technikától letaglózva nem nagyon tudtunk tiltakozni, de utána nem is bántuk vettünk egy finom szalámit és legalább nem mi könyörögtünk érte 1 órás sorbanállás után...
Röviddel ezután a város egyik lelkét éppen kilehelni készülő negyedébe érkeztünk, viszonylag belvárosi részen, teljesen lepusztult házak, utolsó stádiuban gondolom legyalulás előtt, meg aztán ott volt a kedvencem a "vic-i halálvölgy", ami jó sok omladozó ház sora a patakparton.
Új lendülettel átvágva a főtéren beültünk a három kávézóból az egyikbe, itt már turistásabb, teraszos változatok is vannak - nem úgy, mint Centellesben. Miután 30 percet vártunk és pincérnek még nyomát se találtuk, holott tele volt a hely és az emberek érkeztek folyamatosan a mások hulladékával megrakott asztalok elé leültek könnyedén, majd 20 perc múlva ők is gyanakodva körbenéztek, ezután mi feladtuk és továbbálltunk inkább elmentünk megnézni gyorsan az "Európa egyik leggazdagabb gótikus gyűjteménye"-t hirdető múzeumot, Museu Episcopal de Vic. Tényleg nagyon sokminden volt, befogadhatatlan és egy kicsit raktárszerű is a gyűjtemény. Liturgikus anyagok, ruhák, ládák, üvegek, fémek és kerámiák plusz rengeteg középkori szobor.

A hosszú elbeszélés immár képpel illusztrálva:
szobor az Episcopal Múzeum bejáratánál
ilyenből van 10 ezer az Episcopal Múzeumban
főtér és kávézójelenet

halálvölgy Vicben

lepusztult házfalba nőve

macska a római kori emléken

2008. március 3., hétfő

választási plakátok


A közelgő választások miatt érezni lehet egy kis feszültséget a levegőben. A katalánok mintha minden eddiginél jobban akarnák a függetlenséget, és általánosságban nagyon nem szeretik a politikusokat.






a bal oldalon az alábbi felirat: politikusok* tegyetek meg egy szívességet...
*szánalmas, kokainfüggő, spekuláns, stb.

2008. március 1., szombat

víz


Hónapk óta válsághelyzet van, vízhiány Barcelonában. A saját kis központunkról nem nagyon tudok, hogy mi a helyzet, mindenesetre itt is megváltozott a víz íze szóval inkább garafaban (öt literes változat - na tessék ennek már csak spanyolul tudom a nevét) vesszük, és azt használjuk. Ma óraütésre kitavaszodott, a teraszon már nem tudom illendően jellemezni a napsugarak mennyiségét, hogy ne tűnjek önteltnek és hivalkodónak, legyen elég annyi, hogy már majdnem a feléig ér a napos sáv, és ez több percig így van. Ennek örömére, végre megnyitjuk ablakainkat a külvilág felé, és csak reménykedni tudok, hogy nyáron majd másfelé mennek a disznótelepről ideszállingózó illatok. A kültéri padok megtelnek lassan emberekkel, a falakat pedig támasztják a társadalmi normákat kevésbé magukénak valló alakok, szóval előbújik lassan mindenki, meglátjuk végre a falu igazi arcát. Mondjuk mi már csak 5-6 hónapot töltünk itt valószínüleg aztán keresünk valami még jobbat. És utána még jobbat és még jobbat és így tovább....

2008. február 28., csütörtök

La Tour de Carol, Font Romeu

Következzenek a képek a spanyol-francia határról, a katalán pireneusok mélyén.

a vonatról leszállva másik világba csöppentünk, francia minden:


a híres Four solaire d'Odeillo

ugyanaz távolabbról, a tájba "illeszkedve"




2008. február 24., vasárnap

Puigcerdà

Csak 2 órányi vonatútra 1200 méter magasan található Puigcercà, ahová ezen a hétvégén mentünk nagy elhatározással, egy imbolygó vasútkocsiban, fölfelé a Pireneusok mélyébe. Vonatunk tele volt síelni és snowboardozni vágyó katalán fiatalokkal, hogy pontosan hová is igyekeztek azt nem nagyon értettük mivel hó tényleg csak a hegyek legtetején volt, ott sem sok. Az tény, hogy La Molina nevű "felkapott síközpont" vonzza a síelőket, még ha hó éppen nincs is mindig most biztos, hogy nem volt.
Mi viszont továbbrobogtunk Puigcerdàba, ahol csodálatos hegyek vesznek körül egy kb. 6-7000 fős falucskát. Igazából hagyományos falu hangulat nincsen, ugyanis tele van francia és katalán turistákkal meg magyarokkal (azok csak mi voltunk szerintem), óriási terepjárókkal vonulnak le ide a hegyekből a síelésből a vacsorázni, bulizni vágyó csoportok. Zsongó helyre kerültünk, tele mindenféle üzletekkel, bárokkal és éttermekkel. A francia hatás is erősen érvényesül.

háttérben a figyelemreméltó kilátás
torony és terasza templomban
minimalista mozifelirat
igazi háttér
háttér előtérrel
a sok lift közül az egyik betört ablaka
városmatrica
2 óra múlva pedig átmentünk egy megállót a francia La Tour de Carol-ba, ami egyértelműen Franciaország volt, egyértelműen különböző tájjal, infrastuktúrával, emberekkel és házakkal nem utolsó sorban nyelvvel. Elővettem az eddigi életem alatt összeszedett francia tudásomat és óriási sikert aratva a pénztárosok körében kértem jegyet a legközelebbi a térképen a többihez képest nagy betűkkel feltüntetett helyre Font Romeu-be. Azt mondták menjünk busszal úgyhogy buszjegyet vettünk. Egy meglehetősen furcsa sofőr összerendeze az utasokat, mondott egy hosszú bevezetőt, amiből semmit nem értettünk, majd lendületesen elkezdtünk fölfelé kanyarogni a vad szerpentinen, mindenféle francia falvakon keresztül, majd kicsapott minket egy Font Romeu Odeillo nevű vonatállomáson, ahonnan vagy másfél kilométert kellett menni, mire civilizációra utaló nyomokra bukkantunk. Mivel gyors fejszámolással és túlzott óvatossággal megállapítottuk, hogy összesen 1 óra 20 percünk van, amit eltölthetünk ebben a faluban, mivel egész nap összesen kb. 4 járat fordul meg errefelé, gyorsan végigvonultunk az utcákon én kapkodtam a fényképezőgépet, mert annyira tetszett minden, a hihetetlen precíz terek, vonalak, utcák, házak. Aztán egyszer csak elég váratlanul ott álltunk egy óriási napenergiával működő olvasztókohó előtt, mint kiderült azóta, ez a világon a legnagyobb ilyen: Four solaire d'Odeillo ez egy eléggé egyedülálló és furcsa építmény.Utána visszarohantunk a buszhoz, majd vissza La Tour de Carolba, onnan pedig, mint kiderült kb. 2 óra múlva indult a vonat mi pedig csak egy megállónyira mentünk volna, így fogtuk magunkat és gyalog átkeltünk a francia-spanyol határon végig a sínek mentén, hát volt ennek is egy hangulata. Utána a szántóföldeken gyalogolva éppen az ott legelésző lovakat fotóztam mindenféle szögekből, amikor megállt mellettünk egy rendőrautó és igazoltattak minket, engem még soha nem igazoltattak, de végülis nem gondoltam, hogy majd pont egy ilyen helyzetben fognak, végülis érthető valahol 2 ember jön a sínek mentén fél órán át, majd lovakat fotóz, ezért ez elég gyanús valljuk be. Mondjuk engem megnyugtatott alapvetően, tegyék a dolgukat, az idegen és furcsa elemeket igazoltassák.Ezután visszavetődtünk Puigcerdàba, kivettünk egy hangulatosnak tűnő szállodában egy szobát, és egy szerencsésen kiválasztott étteremben életem legfinomabb paellaját fogyasztottam el, még mindenféle elő és utóételekkel fokoztam a halálra zabáltság állapotát, amit mondjuk éjszaka azért megsínylettem. Mivel ez a szálloda éppen a főtéren található, erkélyünk pedig a főutcára nyílt, támadt egy előérzetünk, hogy füldugót érdemes lesz vásárolni és nagyon jól is tettük, mert gyakorlatilag füldugón keresztül hallatszott egy normális éjszakai alapzaj, anélkül pedig elviselhetetlen ordítás ment egész éjszaka, hiába síelésben megfáradt, bulizásra éhes turistákkal voltunk körülvéve. Másnap már csak egy óriási reggeli és egy-két kör séta maradt, valamint 1 óra egy napos teraszon, úgyhogy most majdnem olyan fejem lett, mintha síelni mentem volna, a vakító napsütésben kellemes alapszínt sikerült beszerezni.
ezeket fotózva füleltek le minket
a szántóföld váratlanul városi útba csap át
furcsa alakú fa
még egyszer a háttér

tó a faluban meg a háttérben hegyek

fotók a francia oldalról foly. köv..