A hét eleje

Én már előre félek a holnapi bűvös dátumtól (11.11.11), na, de mindezt félretéve gyorsan: a hét eleje sem múlt el rám nézve romboló programok nélkül, úgy értem amúgy építő, de mivel ismét alkoholokról volt szó, mégiscsak fizikailag valahol romboló. Ezeket úgy tudom megállapítani, hogy másnap reggel a tükörbe nézek és ha például megijedek, akkor az előző este nem volt hasznos a szervezetem számára. Ettől függetlenül nagyon jó program volt hétfő este a Kézműves Borok Háza nyitott kóstolója, tele számomra mérvadó és kedves emberekkel, barátokról nem is beszélve. Mondjuk az eddigi egyik fő kedvencem a 2HA pincészet mögötti arcot nem kellett volna megismernem, ő is az a típusú borász/férfi, aki nőnemű kóstoló-fogyasztót képtelen emberszámba venni, a sokadik meg se hallott mondatom után sarkonfordultam, mondjuk akkor már a másik véglet és nagy betűs Emberből lévő borász Légli Géza standjánál megtörtént az alapozás, tehát végülis kellően őszinte hangulatba kerültem addigra. Viszont nagyon jó élmény volt Szecskő Tamás borászt megismerni, a borairól és azok cimkéjéről, amelyeket ő maga tervez - nem is beszélve. Ráspi pincészet is meglehetősen elfáradt mire én ott tiszteletemet tettem, úgyhogy a sokadik bor és szex utalás után odébbvonultam, nem mintha prűd lennék, de kicsit már sok volt ott hirtelen a Gold Center szürreális hangulatot teremtő kártyaszobájában (ez volt a helyszín). A végén viszont elmentünk öten a sokféle ital felszívódását segítő vacsorára a Montenegrói Gurmanba. Erről én amúgy többet gondoltam korábban (kinézetét és nagyságát tekintve), viszont az étel nagyon finom volt és a kedvencem és számomra number one chef: Takács Lajos csatlakozott hozzánk, akinek ismét kifejthettem első találkozásunkat, amire egyébként pontosan emlékezett.

Szóval a másnapomat inkább hagyjuk, visszatekintve azt kell, hogy mondjam valahol félúton mindenképpen elcseréltem a mennyiség és a minőség fogalmát.

Kedden koradélután pedig a Boutiq Bár Stranger in the Night rendezvényére mentem biciklivel, és ott készültem fel egy következő beszámolóra, sok fotóval. A lényeg, hogy egy dán-angol-spanyol bártender/mixer már nem tudom, hogy hívjam, de világhírű mutatkozott be és tartott prezentációt. Nagyon jó és érdekes volt, és nem itt már nem rúgtam be, részben a másnaposságomra részben a koradélutáni időpontra tekintettel sem.

Ez az egyik legfinomabb koktél, amit kóstoltam valaha, zsálya van a tetején, meg ananászlé van benne, a többire nem emlékszem, de majd kiderítem:

az új kedvenc

Source: typeverything.com via Lagrog on Pinterest

Eat Love Budapest Marije Vogelzang

Életem eddigi legérdekesebb kiállításán jártam vasárnap este. Úgy értem ennyire nem nyúltak még bele a lelkembe és a szívembe külső alkotók, legalábbis a kiállítás / performance - nem is tudom minek nevezzem - műfajban.

A tények és információk olvashatóak Chili & Vanilia honlapján, valamint a művész honlapján én már csak a saját benyomásaimról mesélhetek: elmentem az A38 hajóra, ahol a kiállítás helyszíne volt, nem igazán értettem mi lesz ez pontosan. Fáradt voltam, kértem egy kávét (este 6-kor.. remélem átjön mennyire lehettem fáradt, ugyanis én délután már soha nem iszom kávét alvási rendellenességek elkerülése érdekében...) aznap túl voltam 10 km futáson, valamint az odafelé úton életem top5 legszürreálisabb taxiélmény egyikét éltem át. Gyors kitérő csak, hogy röviden szemléltessem: a taxis, aki persze megint a "25 éve taxizom, mindenkinél többet tudok a világról" prototípus volt, és nem mást, mint az irodalmi műveltségét demonstrálta hosszú perceken át, az A38 hajóról asszociálva Solohov jutott eszébe és róla tartott kiselőadást, majd eltorzított, megemelt hangon hozzátette, hogy miért is megyek én az A38-ra miért nem valami sima diszkóba, akkor most nem jutott volna mindez eszébe, majd elmesélte, hogy ő időnként Medgyessy sofőrje, továbbá elkezdte sorolni, hogy összesen mennyien hánytak az autójába az évek során.

Szóval mindezt átélve, érthető módon furcsa lelkiállapotban érkeztem, majd várakoztam az A38 éttermében, hogy rám kerüljön a sor - ezt meg főleg nem értettem - ugyanis egyszerre csak 10 ember mehetett le a bemutatóra. Aztán egészen hamar sorra kerültünk és lementünk, közölték velünk, hogy egy "etetési ritus"-ban fogunk részt venni, amelynek során egy roma származású ember fog bennünket megetetni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem támadt bennem rögtön ellenérzés.

Levettük a kabátot, bementünk a terembe, egy elfüggönyözött, egyszemélyes fülkébe kellett beülni, ahol egy villanykörte lógott és melegített(!), továbbá a függöny túloldalán egyszercsak leült egy nő, aki elkezdett hozzám beszélni és valóban megetetett úgy, hogy közben mesélt az életéről, hogy nevelőotthonban nőtt fel, hogy számára a karácsony és a húsvét íze a narancs és a kalács, amiből szintén kaptam egy-két falatot. És azt kell, hogy mondjam nagyon érdekes és fantasztikus élmény volt, a fülkében látható tárgyaktól pedig egyenesen meghatódtam némi személyes érintettség okán is. A nővel nagyon pozitív és kellemes kapcsolat alakult ki, jól sikerült és vevő voltam az egész ötletre, úgy értem: átjött az üzenet. Meglehetősen intenzíven.

A végén kaptam egy illatos lufit ajándékba és csak másnap jöttem rá mi is az az illat, ami jön belőle: Donald rágó. Legalábbis engem erre és a gyerekkoromra emlékeztet és ez a lényeg.

update:

tisztaság

Tegnap, ugyan külső segítséggel és kissé nyomott állapotban, de átszellemítettük a lakást, átmostunk minden részecskét most aztán szerintem semmi nem maradt itt, ami 2 éve még itt volt. Nahát el is felejtettem megünnepelni kb. egy hete annak a második évfordulóját, hogy hazaköltöztem spanyolhonból, még egy év és túl vagyok mindenen, ne felejtsük.

Lefutottam így a vasárnapi délután hevében ismét 10 km-t, sütött a nap, szemtelenül színes a sziget növényvilága, minden élénksárga színekben pompázik, szinte meleg van (egyébként tényleg meleg van, sokan sortban futottak, sőt egy lány, aki nem bírta egyszerűen tovább, hogy nem tudja mutogatni a csodálatos lábait olyan szerelésben volt, mintha 30 fok lenne, de legyen meg neki és a látványából fakadóan másoknak is az öröme, nem irigylem senkitől).

Reggel egyébként az á Table!-ban kezdtem és sajnos csökkent a lelkesedésem, sőt gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy elromlott az élmény, nem vagyok már rajongó többé. A croissant és a pain du chocolat teljesen zsíros volt, tudom, hogy ez ilyen műfaj, de az alján állt az olaj vagy zsír, a kávé amúgy nem volt rossz és aztán én felelőtlenül kértem egy limonádét, mire egy döbbenetes élénkzöld folyadékot hoztak tele jéggel, amihez egyszerűen hozzá se bírtam érni, mint kiderült mentaszirupos volt. Biztos egy állat vagyok, de én azt a cuccot képtelen voltam a szervezetembe tölteni. Amúgy sem értem minek erre a helyre ez a sok hülye design, és a különböző profilidegen tárgyak.

az ország legkisebb faluja

Ez nem egy mese, hanem a valóság. Csütörtökön, november 3-án elmentünk a Gasztrobizarr hivatalos küldöttségeként Megyerre, ami az ország legkisebb falujának aposztrofálja magát. A programot önmaga teljességében ugyan szerda estétől tudtuk volna csak élvezni, de azért így is jó, sőt nagyon jó volt.

Budapestről kisebb-nagyobb kavarodások után (semmi komoly) úgy 11 órára leértünk. Megyer Veszprémtől kicsit nyugatabbra található: Devecser, Tüskevár, Herend és ezekhez hasonló jó nevű falvak közelében. Kb. 18-an laknak itt, úgyhogy szerintem hihető az a jelző, hogy a legkisebb. Életrevaló emberek lakják, sőt a fejlődés nemcsak egyértelmű útján láthatjuk őket, de kifejezetten aktív programokat, további fejlesztéseket bonyolítanak nagy erőkkel.

A kedvelt és sokat kifejező "stílusos" házak, az önkormányzati épület mind nagyon jól néznek ki. A természetes és a hagyományos stílust példaértékű ízléssel megtartó szobák, termek, házak meghatározzák a falu hangulatát. Azt hiszem nem túlzok azzal, hogy akár Barcelona egyik mellékutcájában is találhatnánk ilyen stílusú szobákat, pl. galériaként funkcionálva.

Itt volt tehát a disznóvágás programba ágyazott falubemutatkozó, mi már csak a szolidabb részére érkeztünk, amikor békésen főtt a vízben, aminek főnie kell, vér már csak nyomokban, töltik a kolbászt-hurkát, néhány csont itt-ott ugyan hever a földön, amelyeket kis fantáziával akár a malac fejének is gondolhatok, de nincs is ezzel baj, nem azért jöttünk, hogy pesti lelkünket kiteregessük és kényeskedjünk, hanem azért, hogy friss levegőt szívjunk és egy igazán jó helyen legyünk, jó emberekkel.

Megyer Önkormányzata tehát bennünket tisztelt meg többek között azzal, hogy hírét vigyük és összességében nagyszerű programsorozattal örvendeztetett meg, kár, hogy nem tudtuk teljesen kiélvezni. Egyébként ez itt nem egy fizetett reklám, hanem az őszinte vélemény és benyomások sora. Itt pedig a hivatalos benyomások.

további képek itt

füst és csend

Úgy tűnik minden második napom élhető ez talán egyfajta az új emberöltőt jelző agysejtcserélődések következménye lehet.

Ez a második november elseje, ami - mivel én nem ehhez a felekezethez tartozom - nekem hivatalosan nem jelent semmit, hiszen minden nap jelent valamit ilyen szempontból, azonban mégiscsak a társadalom szokásos, más téren is rendszeres, de ezen a téren szintén nem tágító nyomására úgymond nem érzem valami komfortosan magam, ezért aztán választott családi körbe helyeztem magam és fákkal, levelekkel, varjúhájjal, mogyoróval, dióval és tűzzel foglalkoztam.

hallow

Na én mentem őszt fotózni, előtte meg egy kávé kivvvételesen.