2007. december 6., csütörtök

téli képsorozat


STOLLEN


Csendes falunk lehetőségek tárházát kínálja a kreatív fotózás terén, ma például félóránként fotóztam le a templomtornyot ezzel mintegy animációs filmet gyártottam, amelyben prezentálni tudom, hogyan kel fel a nap és, hogyan nyugszik bár néha elfelejtkeztem a pontos időzítésről, így váratlan sötét lepi meg a kedves nézőt, már, amikor egyszer elkészül ez az animáció (nagyon érdekes lesz).
Hétvégén volt szerencsénk részt venni egy buliban, amit december 1-én célszerű rendezni, hogy 24 ember összejöjjön és akkor mindenki hoz valami 24 ajándékot, kis apróságot, persze csak reménykedik az ember, hogy nem mindenki olyan kicsinyes, mint ő. Aztán 24 más ajándékkal térsz haza, és ha egyáltalán kibírod, akkor minden nap egy ajándékot felbonthatsz és aztán december 24 karácsonykor pedig nem tudommivan gondolom akkor pedig nekilátsz a valaki által odarakott nagy ajándékokat kicsomagolni, és megint csak reménykedsz, hogy nem mindeni olyan kicsinyes, mint te.
Szintén szerencse, hogy éppen a nagy katalán tüntetés volt Barcelonában, illetve csodálatos szenegáli étteremben vacsoráztunk 6 euroért fejenként, és körbe-körbe ugráltak minket a cseppet sem undok és nagyképű pincérek, itt bizony bevándorló a főnök úgyhogy mindenkinek jár az udvariasság.
Aztán ma már kibújtunk az ordas hidegbe, mert hát be kell vallanunk, hogy itt van tél, Spanyolország ide vagy oda, süt a nap persze, mármint valahol a faluban, bár nem a mi teraszunkon az is biztos, de azért hideg van ez van.
A Macskás kávézóba járunk, ahol az unatkozó báros mindig elbeszélget velünk, soha nem siet sehová. Ma például előadást hallhattunk a katalánok spanyolokról való véleményéről, valamint, hogy szerintük a spanyolok, hogyan vélekednek róluk, mindezt nyilvánvaló adatokkal és érvekkel alátámasztva. Ami pedig a mai napot, azaz Mikulás napját illeti, nem ismétlem egy évvel ezelőtti önmagam, inkább a képsorral és egy meglepetéssel készültem.

2007. december 2., vasárnap

2007. november 25., vasárnap

Ripoll

Terjeszkedünk északra, már ami választott otthonunk megismerését illeti, ma elmentünk Ripoll-ba, amely már egészen közel a francia határhoz a hófödte (!) Pireneusok lábánál terül el 682 méter magasan ezt fotóval tudom bizonyítani. És ugye havat is láttam végre a messzeségben a hegyek tetején (azért annyira nem hiányzott, de jó volt). Szín és természetkavalkád fogadott, a ködös Centellesből a szikrázó napsütésbe kanyarogtunk a dróthálóba ágyazott sziklafalak között. Részben érintetlen táj, viszonylag még kevés újépítésű társasházrendszer, csörgedező hegyi folyó időnként patakváltozatban, továbbá vízeséssel kiegészítve, és néhol kiálló vagy elrejtőző fehér kövek a vízben, ezeken pedig igen nagy eséllyel éppen álldogált egy madár, vagy jól láthatóan készült, hogy majd ott álljon. Egészséges, békés állatok. Macskák, galambok (itt nem volta patkánykinézetük), meg szikla tövében álldogáló
a fal színét átvett lovat, csigát, kacsákat, libákat ilyesmit. Nagyok voltak, egészségesek és boldogak (szerintem).
A hely egyik nevezetessége egy román stílusú kolostor: Santa Maria de Ripoll, 879-ben épült, ezt szerencsésen zárva találtuk vasárnap lévén, pedig elég jól néz ki. Utána bácsiklubban (bárban) voltunk, eddig a legtöbb helyen a nénik tömörültek, itt meg vagy 25 bácsi volt, kártyáztak meg TV-t néztek, meg ettek-ittak, úgyhogy mi is csatlakoztunk, bár mi nem vagyunk bácsik, de nem is volt kiírva, hogy csak bácsik mehetnek be, vagy ha ki is volt írva, nem láttuk. Amúgy Ripollról még azt kell tudni, hogy elég komoly ipara volt, csak aztán lerobbant minden, de szerintem, ami itt megalakult az monumentális volt lászik ennek a nyoma és hangulata is. Az állomáson például egy óriási más országokban parlamentszerű épület áll üresen, ezt még nem derítettem ki, hogy mi.
Hát ilyen a táj:

patakpartján álló házak

egy-egy vízesés töri meg az egyhangúságot
szinte érintetlen területek
ez itt az állomáson lévő üres épület szerény díszítése

betonnal birkózó fa
látkép egy titkos dombról, néhány társasház bekúszottSanta Maria kolostor
állatok és növények
a szellemépület



682,5 méterre a tengerszint felett

sokféle fal

2007. november 23., péntek

nincs képeslap


Tekintve, hogy az én blogom sokkal inkább elbeszélő, monologizáló, passzív, egyfajta levegőbeszélés, nem óhajtom bevonni a nem létező körémgyűlt internetközösséget abba, hogy melyik képet javasolnátok Ti kedves olvasóim egy képeslapra. Miután azonban nincs képeslap Centellesen felmerül a jogos igény és késztetés arra, hogy mi magunk elkészítsük és terjesszük. A gazdagság új forrása és az önmegvalósítás lehetőségeinek egyike.

Tehát valahogy kiválasztatnánk néhány képet, és amelyik kép végül bekerül a megvalósult képeslapok egyikébe, az arra szavazó kedves olvasóm ajándékot nyer, például egy képeslapot tőlem!Jellemző errefelé: új házak, kongató templomharang, lovak, malacszag, faégetés, levélégetés, felhő, köd, amely felszáll kitisztul idővel, zsúfolt kávézó, kevésbé zsúfolt rendezvények, üres, de aktívan változó kiállítótermek, bácsik, nénik, ráérős, kezdő arcú banktisztviselők, magabiztos hivatalnokok, rafinált ingatlanosok. Vannak újgazdagok és rengeteg új ház.

Mi az újépítésű negyed közepén lakunk és mégis két utcányira van a falu vége az országúttal, azon túl pedig már a betokosodó legelők, féltve őrzött lovak rózsaszín kötött mellényben, körömollóval lenyírt füves terepen, elkerítve, ápoltan.

Aztán még van az étel, ami hol jó, hol nem ezért még nem mertem ki tenni az önmagánvaló abszolút értékben is jónak mondható kajatípust.Mivel nem vagyunk a bennfentes elosztó táplálékhálózat szerves részei, ezért nekünk csak a szupermarket lutriszerű választéka marad. Tegnap például sikerült kifogni löncshússal töltött húst, ennél undorítóbbat nem nagyon lehet elképzelni, úgyhogy ismét rengeteg kaját kaptak a macskák a parkolón túli árokban, ahol végül landolt a cucc egy esetlen hajítással.

2007. november 22., csütörtök

Vic

Különleges szükségletekkel, elkényeztetett igényekkel a városba kell menni. Ilyen város például a közeli Vic, ahol teljes választék van mindenféle boltokból, van megfelelő főtér, állomás, az odafelé vezető úton a táj pedig érdekes látnivalóul szolgál. A legszűkebb utca a bevásárolóutca, vannak morbid megoldások mint például óriási mindenféle nagyvárost megszégyenítő kirakat és belül egy kis szoba idétlenül elhelyezett tükrökkel, és benne meg semmilyen termék, ha valamit akarsz akkor azt írd le az eladónak, hogy néz ki és majd a kirakatból az 500 féle termék közül megjegyzi majd hátramegy a belesemerekgondolni mekkora raktárba és onnan kihozza. Az állomáson tolakodó emberek, a vonaton visítozó szombatibulizni készülő tinédzserek ismerkednek ja és a telefonból mp3 zene ordít mindenhonnan.
Bezzeg itt, minden nyugodt a bankban nem létezik a sorbanállás fogalma és mégis elegáns és szép, a kávézóban ugyanolyan a zsongás, csak kicsit kisebb minden, már két törzshelyünk is van, az egyikben például ingyen croissant kóstolót kaptunk csak mert olyan KEDVESEK vagyunk.

Ilyen Vicben a kávézó naplemente előtt:

2007. november 21., szerda

az élet vidéken


Városi embereknek ajánlom merengésre ezeket a képeket, itt készültek közel a természetben, mert itt az is van, közel. Még nem szoktam meg. Életem 99,7 %-át nagyvárosban töltöttem, Barcelonát ráadásul sokkal vidékibbnek éreztem sok szempontból. Itt iható ám a víz pl. A lényeg, hogy elmentünk a falu széléig a hétvégén, majd mivel ott már a hegy következett elindultunk felfelé. A hegy feléig sikerült eljutni, hiszen a napi üldögélésben elgémberedett szervezet nem tud csak úgy felrohanni a legközelebbi hegy tetejére. Így is már közelebb voltam a tetejéhez, mint az aljához. Úgy vettem észre itt nem nagyon preferálják a turistáskodást, mert a hegy lábánál magánlegelőkkel, meg lótenyészetekkel, persze csak ritkán és elegánsan van elkerítve az út, szóval a turistautat végül az egyik legelőn átszelve találtuk csak meg, a turistajelzést pedig szerintem többen összefogva kaparták le.
A növényvilág: