hétköznapi esték

kilátás a futópályáról

3 hét alatt egy marathon a lábamban, és a lelkemben. A hatodik kilométer után jön: egyelőre csak a várakozás, a bizonyosság, hogy a szervezeted átértékelte a helyzetet, beindította a tartalékait, mozgósította az energiaforrásokat, és Téged egy döbbenetes érzelemhullámmal jutalmaz, amiért ilyen erőpróba elé állítod és képessé teszed a fejlődésre. A hetedik kilométert ünnepélyesen bemondja a fülembe a Nike GPS alkalmazás - iPhone természetesen - és megváltozik minden, elönt a melegség, felgyorsulok, nincs légzési nehézség, hasfájás, csak lendület és energia. A sötét fokozza az erőnlétet, a kis szorongás okozta adrenalin hozzáad a teljesítményhez, elfut mellettem egy ember, igyekszem vele lépést tartani, nem nagyon sikerül. Ő már profi, de befeszítem a hasam, így egy darabig sokkal gyorsabban lehet futni, figyelek a lépteimre, figyelek a légzésemre és lassan csökken köztünk ismét a távolság. Közben vannak olyan méterek, ahol már nem látom, hogy mi van a lábam alatt, csak az égen világító holdsarló mutatja az utat. Átszalad előttem egy sötét színű cica, de ilyenkor minden sötét színű. A Duna vize ismét láthatóvá válik, rajta a város fényei megcsillanva ismét világosságot és magabiztosságot nyújtanak. Vége, még bírnám, de tisztelem a szervezetemet és lassan készítem fel a továbbiakra. A lazítás és lecsengés váratlan újabb érzelemhullámot hoz, forróság, letisztultság, mintha egyáltalán nem lenne rajtam zsír, erőt és izmot érzek magamban, persze ez nem így van, de égetek, hiszen több, mint egy órát futottam.

indulás

Hát ez a tegnapi 10km futás története. A kapott lelki energiát másfél órán belül lenulláztam, mert utána Budapest leggyalázatosabb szórakozóhelyére a ZP Szeparéba betettem a lábam, erről többet nem kívánok mondani, én ugyan passzív voltam, tehát semmi rosszaság nem fűződik az estéhez, csak élveztem a saját fizikai állapotomat, a "zene" azonban olyan elképesztően, pofátlanul igénytelen, legolcsóbb vásári, öncélú szar volt, hogy ha lehetett volna felpattanni és elmenekülni, azonnal megtettem volna. Ezt kell még elérnem az életben, hogy ilyet bármikor megtehessek. Persze ez már szinte egyenlő lenne a civilizálatlansággal és alapvetően az ember más irányba kéne, hogy haladjon, bár ezt sosem tudom igazán. Melyik a civilizáltabb viselkedés, úgy értem értékesebb létforma: ha magadra erőltetsz dolgokat és elnyomod az őszinte érzéseidet, vagy, ha azt csinálod mindig, amihez kedved van.