2009. június 25., csütörtök

Jazz Bár

Egyrészt meleg van folyamatosan (ezt fontosnak tartottam megírni), másrészt ma bementünk a polgármesteri hivatalba megtudakolni a szomszédban nyíló Jazz Bár projekt részleteit. Meg is néztük a szépen kivitelezett projekt dokumentációt, elég komolynak tűnik. Nem is lenne baj, ha nem azért költöztünk volna egy isten háta mögötti kis faluba, hogy csendes és nyugalmas környezetben legyünk. Ha ez megvalósul néhány héten belül, akkor vége a nyugalomnak. Errefelé ugyanis, akik kimozdulnak és mulatnak azok ki vannak mozdulva, azaz ordítanak mint az állat az utcán.
Egyik oldalon 120 fős égett csirkékből élő étterem na jó: "a la plancha" (ez már megvan) másik oldalon meg jön a "jazz bar" amatőr zenészekkel. Jó annyira nem zavar, de azért odébb is nyílhatna.

Nincsenek megjegyzések: