2010. június 16., szerda

napsütés és a svéd alkoholszokások

Ma ismét kora reggel (reggel fél 8-kor) vágtam neki a városnak és végre százágra sütött a nap egy felhő sem volt az égen.
A délelőtt felét egy olasz kávézóban töltöttem, ahol karácsonyi dalokat játszottak. Egyébként a maga abszurditásában egész jó volt.

Miután kikommunikáltam magam, elmentem a Vin & Spirithistoriska Museet-ba, ahol megtekinthettem a szőlőtermesztés és borászat történetét, valamint fény derült arra a - amúgy feltehetőleg ismert - tényre, hogy Svédországban hideg van a borászathoz, ezért ők mindig is vodka és sörivó nép volt, viszont az 50-es, 60-as években elkezdték a népet buzdítani a visszafogottabb alkoholfogyasztásra és akkor ráerősítettek a borimportra, de régen a gazdagok sokminden más különlegesség között ezt is fogyasztották természetesen. Egy nagyon kedves, félénk úr pedig elmagyarázta az ideiglenes kiállítás témáját is, ami ha jól értelmeztem Olle Eksell és Bertil Kumlien illusztrátorok kiállítása, ők egyébként nemcsak különböző borvidékeket rajzoltak le és meg, hanem számos híres bor cimkéjét tervezték, rajzolták, illetve híres kakaó és más cimkéket is rajzoltak.

A múzeum egyébként alapvetően az alkoholfogyasztás történetét és technológiáját dolgozza fel. Az állandó kiállítás 1989-ben nyitott Gösta Hillfon tervezte és 1200 négyzetméteren terül el. A múzeum kb. 7000 darabos állandó gyűjteménnyel rendelkezik, valamint kb. 12 000 fotó és több, mint 20.000 bor és egyéb alkoholos cimkegyűjteménye van. 2001-ben kibővítették egy új recepcióval, egy kóstolóteremmel és egy az ideiglenes kiállításoknak helyet adó teremmel.

Az intenzív élmény és gazdag kiállítás (amelyen szerencsére rajtam kívül nem sok őrült volt) után kivonultam egy parkba, ahol a napfényre és melegre éhes svédek is kivetődtek természetesen, az utcák és teraszos kávézók pedig szintén megteltek jól öltözött helyiekkel (80-as évek pop és new wave stílus a menő most, valamint öltöny, sportcipő-zokni-szoknya kombinációk, csíkos felsők minden mennyiségben, fekete-fehér, szőke haj, harisnya, magassarkú-szoknya-biciklin stb.).

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

És arról nem volt szó, hogy miért van ott majdnem olyan sok alkesz, mint nálunk?

regina boros írta...

szerintem em majdnem, hanem több van. gondolom azért mert fél évig sötét van, de legalábbis 4-5 óránál többet nem süt a nap és befordulnak a gyengébb idegzetűek.