2011. december 10., szombat

alföldi tájakon túl

Tegnap délután a Curia vendéglőben 29 tétel alföldi bor kóstolására voltam hivatalos és azt a meglepetést okoztam magam számára, hogy el is mentem. És, ami még megdöbbentőbb: nem rúgtam be, pedig nem szabadultam meg egyik tételtől sem, mármint nyilván nem ittam meg mindent, de nem is köptem ki semmit. Itt az értekezés a benyomásokról.

Egyébként ma délelőtt írtam meg úgy spontán és rendkívül elégedett voltam a végeredménnyel, majd elmentem futni és közben szinte eltúlzott pozitív végletekbe döntöttem magam, de szerencsére a futás az egy annyira egészséges dolog, hogy még ebből is kibillenti az embert és a májdagasztó (ebben az esetben úgy értem: büszke) gondolatokat helyreteszi. Egyébként pedig az internet torz, kétségekre és tévképzetekre lehetőséget nem adó világa hamar kijózanítja amúgy is az embert, mert ha konkrétan nem olvassák tömegek az adott cikket, de még a saját barátai sem értékelik különösebben, akkor hiába vagyunk önmagunkkal rendkívül elégedettek.

Ma pedig a 10 kilométer megvolt, egyébként nem volt óriási kihívás, mert +9 fok van jelenleg, gyalog mentem, mert most nem akartam magam szivatni a biciklivel. Amúgy egy kicsit enyhült a Duna helyzete, ha már így rendszeres vízállás jelentést is kezdek adni, az időjárás mellé.

én még nem unom, szóval december második hetében ilyen a sziget:
ezek nem jöttem rá, hogy mit csinálnak:

Nincsenek megjegyzések: