Karácsony

Az idei karácsony elől csak részben szaladtam el, alapvetően kaotikus keretek között töltve, helyszínt tekintve viszont Budapesten maradtam és nem indultam neki mindenféle ismeretlen országoknak.

A kinek mit vegyekből kihagytam magam okosan és a december 24-i délelőtt tavaszi hangulatát kihasználva szemtelenül és magabiztosan elmentem egy bevásárolóközpontba, nem is bántam meg, egyáltalán nem voltak sokan. Egy konfliktust is generáltam (tehát nem volt hiábavaló az egész hercehurca): egy méregdrága L'Occitane lakásillatosító gyertyával, amelynek konkrétan semmilyen illata nincs, úgyhogy hétfőn megyek is vissza és a szeretet jegyében hozzájuk vágom.

Délután a Sarki Fűszeresnél hangolódtam a nap további részére muskotályos prosecco segítségével, majd itthon még összekaptam egy kis karácsonyi üdvözletet, majd elindultam a maratoni vacsorafolyamra.

Először halászléfogyasztós baráti társaságban ettem halálra magam, majd egy szuper exkluzív titkos összejövetelre mentem, ahol kb. 8 fogásos ételsorban volt részem, de mivel részben magamra vállaltam a konyha és az asztal közötti kommunikációt, valamennyit sikerült ledolgoznom a bevitt 6000 kalóriából (4-et).

Szóval minden rendben volt, nem történt károsodás, pedig - ha úgy vesszük - lett volna rá ok.

wamp aranyvasárnap

Miközben erőt kell gyűjtenem a nagy karácsonyi hét abszolválására és legyűrésére, az éjszakát vadul elhatalmasodó náthám intenzív társaságában töltöttem, mondanom sem kell, hogy nem sok alvással.

A hétvége természetesen megint kicsit erősre sikerült, vasárnap sem sikerült kíméletesen viselkedni magammal ez persze ártatlan újabb piacozást jelent, jó sok megfázott ember között lévén -15 fok nagyjából.

Szombaton új arculatot igyekeztem szerezni a cégnek, ma már inkább csak fáradtan és kimerülve (éjszaka négyszáz orrfújás, sikertelen regeneráció), figyelem önmagam ismét, lehet, hogy most nem tudok erőt gyűjteni.

Na, de vidám vizekre evezve képek ismét a WAMP gasztroról.

kóstolások

Évfordulóhoz érkeztünk, hamarosan itt van megint a karácsony, elkezdjük ismételni magunkat és a kihagyhatatlan programok egyikeként ismét Tokaji borkóstolóra adtam a fejem, nem is bántam meg, tartalmas este volt. Pénteken pedig ismét a Partizan Diner vacsorájára mentem, ide azért - jól érezhetően - akárki nem juthat el. Nincs mit tenni, én mégis ott voltam.

Mára pedig nem maradt más csak a cég fellendítése, de ez még titkos, hogy miért és hogyan.

sokk vagyok

Vasárnap tehát Gasztrowamp volt, hétfőn a limitált részvételhez kötött Zwack Open borkóstoló, kedden pedig a Larousse gasztronómiai lexikon bemutatóján (Geopen kiadás) virítottam. Gyakorlatilag most már a polgárpukkasztás szintig vittem az intenzív jelenlétet ezeken az eseményeken.

megint vásár a túloldalról

Most már szinte magam sem tudom követni azt a fajta átalakulást, hogy mit keresek hirtelen vasárnap reggelenként 8-kor a kedvenc kávézómban és vagy azért bőgök, hogy jutok el egy vásárba vagy hasonlóképpen 4 órányi alvás után bedagadt szemekkel várakozom, hogy az egész napomat egy olívás és panettonés stand mögött töltsem.

Ez utóbbi történt pont az elmúlt vasárnapon: elmentem lelkesen Giuseppe-vel a Granditalia olajdílerével vásározni a WAMP-ra, ami a már évek óta létező "vasárnapi művész piacot" takar, jelenleg kiegészülve gasztronomia tematikával is. A szabott-varrott alakzatokat, táskákat és ruhákat ugyan megvásárolni nem tudom, mert a nem ipari méretekben gyártott ruhadarabok árait valahogy nem a hétköznapi emberre "szabták" pedig esetenként sokkal inkább extrém bevállalás egyáltalán hordani ezeket a ruhákat, mint megvenni. Amúgy pedig az az érzésem jónéhánynál, hogy teljesen félre vannak szabva és kicsit túldimenzionálják a végeredményt saját fantáziájuk hiányát kompenzálandó.

Na, de azért jó volt, ennyi kuglóf tetején üldögélve egész napon át, olajakról és ecetekről okosan társalogva, kapribogyót és mustmézet dicsőítve.

Tegnap pedig - nem megszakítandó az eseménysorozatot - elmentem a Zwack Open-re, ahol sokféle borokat kóstolhattam, ilyen-olyan pincészetektől, voltak, akiket át lehetett egyszerűen ugrani, volt akiket kevésbé, végeredményét tekintve most meg kissé zsong a fejem.

És tegnap visszanyertem a drága kis fényképezőmet, 3 hetet senyvedett szegény a Nikon szervizben.

a gép öröme, fényfestés Nikon színekkel

mindent a karácsonyi vásárért

Nem tudom mi vonz ennyire (a véremen kívül) a vásárokhoz, mindenesetre elképesztő szervezés, küzdelem, könnyek és végül boldog tevékenykedés közepette végigéltem a Rosinante Fogadó újabb nagyszerű rendezvényét, a kulináris karácsonyi vásárt.

Talán nem kéne megosztanom az eljutást megelőző küzdelmeket, ahogy autóvezetés parámat leküzdve, az éjszaka kellős közepén, mínusz öt fokban kitaxiztam az autó lelőhelyére, azzal a szándékkal, hogy most hazavezetek, annak érdekében, hogy legyen mivel másnap kimenni a fogadóba. Ezt azonban az őrangyalaim nem így gondolták, az autó szétfagyott állapotban árválkodott, az akkumulátor ellentmondást nem tűrően, passzív hallgatásba burkolózva tiltakozott az elindulás ellen. Ezért aztán, - még mindig az éjszaka kellős közepén - ahogy eltaxiztam, úgy vissza is taxiztam hazafelé, miközben az est tanulságaként megfogalmaztam magamban a kulcsmondatot, ahogyan legközelebb taxit rendelek: "kérnék egy nem büdös, nem elmebeteg, hallgatag, vezetni tudó taxist".

A másnap reggeli indulás lehetetlen küldetésnek tűnő drámai fordulatait már tényleg inkább nem ecsetelem, a lényeg, hogy reggel 10 órakor már vidáman és tettrekészen pakolásztam a Sarki Fűszeres csapatába illeszkedve a Rosinante Fogadóban. Kóstolókat készítettünk, eladtunk, informáltunk, alapanyagokról, fűszerekről, sajtokról, olasz kuglófokról csevegtünk az érdeklődőkkel.

Közben, rendes vendégként is időnként körülnéztem a többi standon: láttam fűszerkeverék árusokat, sajt és csokikészítőket, levendula, karácsonyi dísz,- és koszorú árusokat és kosárfonókat, méz és lekvárárusokat, a Makifood - mint itthon kiderült - fantasztikusan finom kekszeit, továbbá a Rosinante saját készítésű pástétomjait és baguettjeit. A libamájpástétom birsalmával párosítást be is szereztem, de még nem tudok nyilatkozni róla, tartogatom valami megfelelő alkalomra.

Délben kaptunk a kertben, bográcsban melegen tartott mangalica babgulyásból és végig körülvett bennünket a Rosinante, kedves, figyelmes vendéglátó szeretete.

A standon pedig, ahogy említettem bemutattuk és kóstoltattuk az olasz Panettone-kat, az újborkészletet (Vylyan és Beaujolais), Raclette-t és Mont D'or-t olvasztottunk baguettre vagy főtt krumplira, Buffala mozarellát kóstoltattunk salátával és a közös stand másik felét népszerűsítő szuper olívás Giuseppe egyik olívaolajával kínálva.

Nekem ez a nap 10/10-es volt, szóval megérte az éjszakai dráma is, onnan volt szép visszajönni a fényre.

bonbon készítés oktatás

sajtárusoka Raclette művészi hangulata

babgulyás a kertbenfőtt krumpli Raclette-tel

további képek itt.

mikulás

sonkavizit

A gasztro kultúrtrendbe illeszkedő programsorozatom következő állomásaként Etyekre mentem húsz másik tagtársammal, hogy megnézzük Magyarország vezető sonkamesterét, sokak szerint az egyetlent, aki hajlandó komolyan és igényesen venni a sonka érlelés, szárítás, kötözés mesterségét, előzetesen külhonban civilizálódva természetesen.


Árpás László sonkamesterről van szó, akinek műhelye és bemutatóterme Etyek ígéretes, feltörekvő utcácskájában található nem messze a Rókusfalvy fogadótól. Itt készülnek valamire és összefognak, ebből még lehet is valami.

Miután hamar mínusz tízbe lendült a hőmérő higanyszála, délután felé úgy láttuk jónak, ha inkább elindulunk visszafelé a jeges úton és nem adjuk melegedő pálinkázásra a fejünket, bár én a pálinkával még amúgy sem vagyok nagy barátságban.

utolsó próbálkozások

Mivel az utolsó 2 napon vírustámadás következtében megzuhantam végül, elment a kedvem az evéstől. Ennél furcsább pechet el se tudtam volna képzelni. Konkrétan semmit nem tudtam enni, ez részben még most is tart, ami nem baj, na de Madridban, amikor még visszamentem a tett színhelyére (Mercado de San Miguel) és még egy polipot se tudtam legyűrni. Na jó egy túrós rétest bevásároltam mert Madridban túrós rétest enni épp eléggé bizarr, de meg se bírtam enni csak erőtlenül lefotózni.

Ezek még az utolsó fotópróbálkozásaim, a spanyolok válasza a válságra: lottószelvényért kígyózó sorok.


Végül hazarepültem szerda este, a gépünk 2 órát késett az időjárási körülmények végzetes összejátszása következtében. Másnap reggel kissé szédelegve vetettem bele magam a sorakozó feladatok közé, nem sok sikerrel. Pontosabban siker az van, elvégzett feladatok kevésbé, megsokszorozódott feladatok annál inkább.

A hétvége nem lesz kevésbé eseménydús: holnap Etyekre megyek Sonkamesterékhez, vasárnap pedig a Rosinante fogadóba karácsonyi piacozásra.

Madrid felett az ég

Ma meglehetősen borús volt az ég, ezzel egy cseppet sem emelve a madridiak általános hangulatán (tegnap: Barca - Real Madrid 5:0).
Ehhez társul, hogy 2 fok van, de valójában -5-nek tűnik, tegnap hó esett, ma az eső. Én pedig a napom nagy részét szobafogságban töltöttem mindenféle vírustámadás következtében.

Délután aztán mégis kivergődtem egy jelképes városnézésre, megnéztem a Fundación Canal de Isabel II-ben stílszerűen ismét egy Dalí illusztrációk kiállítást és fotóztam néhányat a Plaza de Castilla-n, bemutatandó Madrid sötét, kafkai hangulatát, én még ilyesmire is képes vagyok.

Jegyzetek:
Miért ordít fennhangon a buszon? Elindultunk nagyon lassan a hosszú úton, de nem baj mert van idő kiélvezni a várost, ahogy a szebb időket is látott spanyol fővárosi lakosság nyakát a gallérjába húzva igyekszik úticélja felé. És a buszon senki nem engedi, hogy homokba dugd a fejed, bemondják minden megálló után a pontos időt. Olyan megnyugtatóan rendezett itt minden: az emberek, az épületek, mindenki diszkrét, és békén hagynak. A hajléktalanok is olyan városi nyugodt népség, nem a szaharából éppen kipislogó, elveszett, kétségbeesett emberek. Ez valakinek vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem. Nekem igen, itt lehet alkotni. Voltam a kedvenc helyemen enni, nem kockáztatok, kaptam egy kis csésze ajándék meleg levest is. Persze aztán bekényszerültem a hülye Starbucksba csakis internetezni, de nem sok köszönet volt enne, 7 EUR, szar kávé, kiugró szív. Még mindig pofázik és bárcsak ne érteném, de én már félig idetartozom akár értek mindent, akár nem.

Caixa Fórum kiállítások

Eljött az idő, amikor teljesen önállóan és aktívan vetettem bele magam Madrid felfedezésébe. Másodszorra is betértem az ennél fogva törzshelynek számító 22-es bárba, ahol öntudatosan kávét és croissant rendeltem, kérdésükre meghatároztam, hogy csészébe vagy pohárba kérem, hideg vagy meleg tejjel, valamint a croissant nem kértem vaslapon tovább gyalázni.

Ezután szemrebbenés nélkül felszálltam a buszra, mentem 100 megállót a belváros felé, ott leszálltam, majd a -1 fok miatt kerestem magamnak valami azonnali megoldást. És, ha már arra jártam betértem ismét a Telefonica székházba, még egyszer csúnyán kihasználni őket, lehívtam szemtelenül és vandál módon az e-mailjeimet, lecsekkoltam a facebook eseményeket, majd mintha mi sem történt volna távoztam.

Mivel mégsem telhet úgy egy madridi városnézés, hogy Európában mindenhol létező boltokból járkálok ki-be és internet és étkezési lehetőségeket nézegetek, ezért visszatértem a múltkor már jónak ítélt la Caixa Fórumba, ahol két kiállítást néztem meg: Federico Fellini. El circo de las ilusiones, ami beszippantott és a végén, mint egy álomból úgy ébredtem. A másik pedig a már jól ismert, de ezredik oldaláról ismét megfigyelhető újabb Dalí adalék a "Dalí, Lorca y la Residencia de Estudiantes" kiállításon.

A Caixa Fórum egyébként egy viszonylag új kulturális központ Madrid történelmi negyedében, közel a Prado, Reina Sofia és a Thyssen-Bornemisza múzeumokhoz. Herzog & de Meuron svájci építészek tervezték, akik ezzel a Pritzker építészeti díját kiérdemelték.

Az épület egy kiemelkedő példája az ipari épületek megújításának. A hét emeletes tégla és vas épület jelenleg kiállításoknak, film bemutatóknak, koncerteknek és konferenciáknak ad otthont.
Maga az intézmény 2008-ban nyitotta meg kapuit azóta helyet biztosít neves művészek kiállításának.

A Caixa Fórumról még azt érdemes tudni, hogy Spanyolország egyik legnagyobb bankja a La Caixa alapítványa hozta létre. Ha belegondolok egészen jó érzés egy olyan bankban tudni a pénzem, ahol olyan kiállításokat szerveznek, hogy bármelyik európai főváros legnagyobb múzeumaiban is megállnák a helyüket.

sonka, vásár és kiállítások

Ma kissé megfáradva ébredtem, olyan későn, hogy magam is meglepődtem, hiszen mostanában úgy több, mint egy éve a harmónia valahogy életidegen fogalommá vált az én életemben, amelynek egyenes következménye a gondtalan és sokáig tartó alvás hiánya.

Lehet, hogy a magaslati levegő teszi (mint megtudtam Madrid Európa legmagasabban elterülő fővárosa), de itt olyan gyűrött, nyúzott az ember feje (mármint az enyém) folyamatosan, nem is beszélve a repüléskaland óta tartó szemkifolyásos állapotról, nekem most már nem bírja a szemem vagy a nyomást, vagy a száraz levegőt, de 100-ból 99 rólam készült fotót törölni vagyok kénytelen vállalhatatlanság miatt, na nem mintha ez lenne a lényeg az ember életében (a harmónia után közvetlenül).

Ma olyan helyeken jártam, hogy: madridi rastro és a már megszokott olcsó és pocsék áruk vására, továbbá az amúgy eddig (neve miatt) gyanakodva megfigyelt museo del jamón (sonka múzeum). Az értelmét nem kell keresni, egyszerűen csak nagyon sok sonka lóg a falakon és lehet enni, döbbenetesen olcsón. Nem tudom mi történt itt Madridban, de az árak egyértelműen lementek, gondolom ennek köszönhető, hogy minden kávézó és étterem folyamatosan tele van a "válság" ellenére. Két kávéért egy óriási szendvicsért és egy croissantért 5,50 EUR-t fizettem ma reggel és folytathatnám. Egy kiló avokádó 1 EUR...

Úgyhogy végtelen sok bárba láttam értelmét bemenni, mivel itt én szakmai gasztro megfigyelést is tartok, még ha elsősorban önjelölt módon is, de egyébként van hivatalos, titkos küldetésem.


Végül a Telefonica (ottani Tmobil/Tcom) épületébe bepotyautaskodva álmélkodtunk a trendi - de csak követő, nem úttörő - designon, ahol az egy főre jutó biztonsági őrök száma öt, és folyamatosan álmosollyal kérdezik, hogy segíthetnek-e, de a foguk vicsorra áll és a szemükben sokkal inkább a "mit akarsz, menj már el" kifejezés látható. Fotózni meg tilos, mert biztos attól félnek, hogy lenyúlod a koncepciót és Te válsz Spanyolország legnagyobb internet és mobilszolgáltatójává, ha éppen nem néznek oda.