2012. március 4., vasárnap

milky way

Még nem voltam távol a péntek esti lerombolódás utáni állapottól, amikor nagy bátran a Sarki Fűszeresben show(wo)mankedtem egész délelőtt, fiúkat kényszerítve macaronevésre, majd mindezt dokumentálva. Ezután egész délután a szinte testrészemmé vált laptop társaságában dolgoztam fel, mintegy hatványozott megosztási kényszertől vezérelve. Itt a megosztás, mint szó már egyszerűen nem is kifejező. Készítettem egy Macaron youtube channelt, ahová feltöltöttem mindezt, ráadásul a youtube-nak kiaknáztam jónéhány új, nagyon hasznos funkcióját, amellyel akár hatvanasévekbeli, de még sok más stílusba is tehetném a kisfilmjeimet, sőt rájöttem, hogy vágni is lehet már.

Ezután egyenesen vakmerő módon elmentünka Milky Way kínai étterembe, amelyről nagyon jókat hallottunk és ki kellett próbálni. Az, hogy én két napja éppen egy újonnan kipróbált kínai büfében (a Lehel csarnoknál) mérgeződtem meg úgy, hogy még mindig tart, hát hogy úgy mondjam nem tántorított el. Most ugyan erős önuralomra van szükségem (feltörő hányinger miatt), hogy le tudjam írni milyen ételeket ettünk: speciális levest (ez a neve), majd a pacaltól kezdve a sertésgyomron át (nem én), részemről vaslapon sült marhát, zöldségekkel, minden rettenetesen zsíros formában, részben tudom, hogy úgy jó, részben az olajba fulladt zöldségek esetében pedig tudom, hogy nem úgy jó. Azért azokat a szuperlatívuszokat nem tudom használni, amit malackarajék, hiába én egy disznó vagyok, aki elé gyöngyöket vetettek. A pincérek teljesen autetentikusan semmit nem értettek abból, amire rákérdezünk, de ez egyébként nem is zavart, sőt aranyosak voltak. Azt, hogy "attól még lehet jó" meg már nem merem leírni. Összességében tényleg jó hely, de nem elrontott gyomorral kell menni.


Ma pedig délután a Konyha kiállítás kissé steril és életidegen rendezvényére mentem, valahogy olyan fémes és csillogó, és professzionális volt minden, ne az az, ami nem lesz a Macaron napon, továbbá a Papp László aréna hodály jellege sem segített túl sokat, az amúgy konyha, mint otthonosság, étel, mint élet, az evés tételezzük fel kedvelt elfoglaltság hangulatból nem sokat közvetített.
a lényeget megragadva:

2 megjegyzés:

polarpanna írta...

a konyhakiállításnak nem i az volt a lényege, hogy az otthon, és a melegséget sugározza, hanem hogy kedvet kapj azokhoz a stílusokhoz, amiket bemutatnak neked, hogy végül azzal rendezd be a saját konyhád, és töltsd meg melegséggel. a konyhabútorosok az anyagokat és a szakértelmet biztosítják, a melegségotthonosság csak rajtad áll. (:

regina boros írta...

szerintem bennem van a hiba, mások biztos megértették az üzenetet.
volt sok jó stílus egyébként.
kár, hogy elmaradt a barista bemutató, az érdekelt volna a legjobban.