2011. május 6., péntek

New York - első nap

Tegnap életem leghosszabb május 5éje volt és nem csak a sok nehézség és erőpróba miatt, hanem azért is mert 30 órán át tartott, nem 24. Reggel elindultunk sikeresen New Yorkba, igaz, hogy előtte extrém lúzerkedés sorozatot nyomtam az éjszaka folyamán, tehát sikerült kb. 2-3 órát aludni a nagy út előtt.
A repülőút nem volt kis dolog és nem volt zökkenőmentes, a párizsi átszállás stresszes is volt, az út pedig New Yorkba hosszú és unalmas és a sok egyhelybenülés okozta fájdalmakat kellett viselni, a landolásnál pedig nem kárpótolt semmi, mert nem volt látható csak érezhető, ezért inkább a nyafogást és rettegést választottam.

Na, de megérkezvén jött az extázis, az őrület: NEW YORK csodálatos, intenzív, fantasztikus hely, kint voltunk a Time Square-en a 5th Avenue-n, szóval este még magunkba szívtuk egy kicsit a várost, majd próbáltuk átállítani az alvási szokásainkat, az én éjszakám nem volt teljesen sima ügy, fel kellett dolgozni a sok élményt, összességében alváshiányban szenvedek még mindig...


Nincsenek megjegyzések: