Tulajdonképpen egy óriási történet végéhez közeledünk, minden egyes mérföldkövet megjelöltem, de most már tényleg az utolsók között járunk és miért is ne húzódnának egymás mentén a párhuzamos szálak. A Károly körúti lakás ügye elrendeződni látszik úgy értem a függő ügyek is, tegnap ismét egy nagy lépést tettem, továbbá ugyan korábban eldicsekedtem azzal, hogy a könyvszekrények beüzemelésével mekkora hegyeket toltam el megint, de az hozzátartozik az igazsághoz, hogy azzal együtt gyártottam egy-két másik nagy hegyet, amelynek elhordása holnap délelőtt esedékes és itt most a szó szoros értelméről beszélünk, ugyanis gyártottam egy nagy kupacot, amely tele van felesleges, furcsa kiadványokkal és könyvekkel és nehéz szívvel ugyan, de megválok tőlük, hiszen nem hinném, hogy az én feladatom lenne az, hogy - főleg azok után, hogy a felmenők könyvtárának 95 %-át csodálatosan letisztítottam és tökéletes rendbe vágtam, - még a 20-30 évvel ezelőtti tömegfolyóirat gyűjteményeket is tároljam, egyfajta magánlevéltárat képezve ezzel, így is óriási írásos hagyatékot fogok ápolni, tekintve a 400 dossziéban eltelt különböző témájú cikkgyűjtéseket. Azt hiszem szembesültem keményen azzal, hogy egyértelműen a nagypapámra ütöttem a (még nem beteges) rendszerezési kényszer tekintetében, csak vele ellentétben én 10 éves korom óta folytatom ezt a tevékenységet, tehát például ha 100 évig élek majd, elég nehéz dolga lesz az unokáimnak.
Úgyhogy néhány nap vagy hét és megnyithatom a Boros Regina magánkönyvtára és levéltára intézményt, kizárólag exkluzív látogatók részére.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése