2011. szeptember 27., kedd

Modena és Parma látogatása

Egyre későbbi elalvásnak vagyok az áldozata, ez részben annak köszönhető, hogy eleve későn értünk haza és hát az élményeket meg kell ugye osztani a mai világban. Egyébként itt az a jellemző, amivel Barcelonában is szembesültem még tavaly májusban, amikor visszatértem, hogy az internet az nem annyira része az életnek, a wi-fi egyáltalán nem alap, sőt, az az alap, hogy nincs. Szóval nem olyan egyszerű ám, egyelőre szerencsénk van, hogy itt a szálláson, valami elég erős wifi jön, ki tudja honnan, de szerintem ez egy extrém dolog, aminek az értelmét jobb, ha nem keressük, mert amint megtaláljuk, talán meg is szűnik.

Ma Modenaba mentünk, ami a hozzánk hasonló gasztroőrültek számára a balzsamecetet jelenti, ehhez képest nem sok balzsamecetboltot találtunk, egyet igen, ahol rámmordultak, hogy ne fotózzak, igaz, hogy itt nem kérdeztem meg előre, mert amúgy most már szépen vagyok idomítva és mindig illedelmesen megkérdezem. Egyébként jó hely, kellemes és csodálatosan finomat ettünk már az érkezéskor, semmi különöset egyébként, pont ez itt a menő mindig.

Utána pedig következett Parma, ami szintén jó hely, ezek általában hasonló jelleggel bíró városok, árkádos épületek, színház díszlet hangulat, menő boltok, Pármában pedig nagyon durva sonka és sajtbolt, színház és divat.
mondjuk ez itt a híres, zord pármai palota

Nincsenek megjegyzések: