hétköznapi kalandok

Csütörtökön egy újabb intenzív nap (titkos küldetések) után, részben ügyintézés és részben kíváncsiság miatt elmentem megnézni a La Delizia Kekszmanufaktúrát, ők egyébként a Macaron Napon is kiállítottak. Mivel most már a verhetetlen fegyver (foursquare) örökké a kezemben van és a tájékozódás többé nem is lehet kérdés, simán meg is találtam őket a Jókai utcában, a bolt karakteresen provence-i stílusúra lett belőve, kekszek és sütemények, továbbá macaron kapható, de inkább a kekszirány az erősebb, persze a macaronhisztéria most őket is rákényszeríti, hogy abban is alkossanak és előrukkoljanak mindig valami újdonsággal.

Na, én ezeket a süteményeket nem nagyon akartam megkóstolni, mert azért bármit én sem engedhetek meg magamnak (most elsősorban a tápértékre gondolok), valamint a napom a héten másodszor úgy alakult, hogy ekkorra, hiába volt délután 4 óra még nem sok táplálékot sikerült magamhoz venni, szóval gondoltam nem egy 4ezer kalóriás süteménnyel fogom mindezt bepótolni.

A lényeg, hogy vettem egy macaront, kaptam kettőt, mert azért mégiscsak vip (höhö) vagyok valahol, ha úgy nézzük ebben az esetben legalábbis, és utána pedig szintén vettem sokféle kekszet, mert nem vagyok egy ingyenélő, viszont kíváncsi voltam az ízekre. Száz szónak is egy a vége, a macaronoktól lehidaltam olyan finomak voltak, a kekszek is jók, mondjuk van minden keksznek egy ilyen markáns alapíze számomra, már úgy alapban is. Sőt a kekszet, mint hordozót én nem is kifejezetten kedvelem, de ezek a maguk kategóriájában első osztályúak voltak az biztos.

A péntek sem volt mondható túl nyugalmasnak, még a "régi" irodában dekkolok amúgy, egyfajta maradék szerepben, már majdnem minden cég elhullott körülöttem én vagyok még a megingathatatlan, furcsa sziget, szerintem úgy általában el sem tudják képzelni a többiek, hogy mi a francot csinálhatok egész nap, bár a Macaron Napos roll-up azért némi támpontot adott nekik annak idején gondolom.

Szerencsére végre egy értelmes ebédet iktattam be  a hét folyamán először, egészen a Blaha Lujza térig mentem a Montenegrói Gurmanba, már megint iszonyatosan finomat ettem (amit mindig kb. Pljeskavicát Montenegrói módra). A továbbiakról nem is nyilatkozom, még lenyűttem rendesen ezt a hülye pénteket, aztán pedig utat engedtem a levezetésnek, ennek következményeit most is viselem.

A mai napom nehézségeit először a Sarki Fűszeres általam szervezett nyúlfotózásán próbáltam elfelejteni egyébként egészen sikeresen, ugyanis reggel volt egy döntési pont: most vagy egész nap vinnyogok, hogy fáj a fejem és fetrengek, vagy fogom magam és lemegyek inni egy kávét és megreggelizem és egyszerűen nem adok teret a rosszullétnek. Hát az utóbbi mellett döntöttem okosan, úgyhogy maradt a nyuszikaland, valamint a társadalomba történő beilleszkedési folyamat (36 éve) egyik kulcsmomentumaként: a kalács és a sonkavásárlás.

Tegnap pedig intéztem magamnak gyanútlanul mára egy alapos masszázst, ahová el kellett mennem, merthogy az utolsó pillanatban fúrtam be magam egy időpontra úgyhogy az is jót tett, majd miután a D vitamin szükségletemet is pótoltam elmentünk egy újfent tökéletes ebédre, az ár-érték arányban szinte verhetetlen Momotaro Ramenbe, ami ugyan a belvárosban van, de mégis valahogy az ember fejben és lélekben egy az egyben elhagyja nemhogy Budapest Cityt, de még az országot is, amikor ide betér. Körülöttünk kínaiak, menő külföldiek, mindenki, aki jót akar magának és hajlandó venni a fáradtságot, hogy a kézenfekvőt kikerülve továbblépjen más dimenziókba.

Momotaro Ramen, az üdvözlő zöld tea
(Instagram effekttel megbolondítva, ez az új kattanásom,
ahogy látható is volt itt a korábbi posztokból)