Yann Martell: Pi élete

Normális esetben egy 400 oldalas könyvet az ember nem 2 nap alatt olvas ki. Hiszen a "rohanó világban" ilyen luxust kevesen engedhetnek meg maguknak, hogy ennyi időt töltsenek olvasással. Ebbe a könyvbe felelősséggel kell belevágni, számítva és felkészülve arra, hogy beszippant kíméletlenül, elvon órákat mindentől, és most nem a tévénézésre és a facebookozásra gondolok. Például az alvásból, aminek aztán viszont megvan az ára.

Másfelől nem olyan jó dolog valaminek a rabjává válni.
Yann Martell könyve esetében újra értelmet nyert a "lebilincselő" kifejezés, amelyet eleve szégyenkezve írok le, hiszen jól elcsépelték már ezt a szót, jónéhány erre nem igazán méltó mű kapcsán.

A Pi élete fülszövegét olvasva hitetlenkedve ráztam a fejemet, ez milyen furcsa történet már: "...egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező – a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel – valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna – és egy bengáli tigris!


Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?"

A könyv egy lélek és egy test (szinte különválva) iszonyatos küzdelme önmagával és a világgal, miközben egy másodpercre sem veszti el a hitét. Számos kérdés észrevétlen boncolgatása, egy végtelenül kifinomult szimbólumrendszerben, amelyet az író úgy használ, hogy mindvégig ezt nem is sejtjük. Az első tétovázás után már benne is voltam a történetben, elhittem, hogy miért is ne hányódhatna valaki hónapokig az óceán közepén egy tigrissel egy mentőcsónakban. Az író magabiztosan vezeti fel az eseményeket, a legveszélyesebb pont a századik oldal környékén található, amikortól letehetetlenné válik a könyv, pontosan úgy belesodródunk Pi mentőcsónakjába, mintha mi magunk is egy háborgó tengeren hányódó tehetetlen test lennénk.

Az egész mű tökéletes, elgondolkodtató, nagyon szép, nagyon izgalmas, a valaha írt legjobb könyvek egyike.
Az Index cikke a témában.