2012. április 29., vasárnap

wine, pig, ginger, wine

Szerda este a Drop Shop erősen kékfrankos központú kínálatát térképeztük fel, majd a csütörtöki aktivitásban feloldódva este ismét mentem a sarki rosé vaktesztre, amelyről ezúttal meg is örökítettem a benyomásokat egy eposzi összefoglalóban. Az a baj vele, hogy nem érti rendesen, aki nem volt ott, aki viszont ott volt, annak meg így már nem érdekes, mert már ott volt.


Nem baj, pénteken viszont elmentem a chefparade Fran Warde: Ginger Pig című könyvének promóciója apropójából rendezett főzőbemutatóra. Először elmondta a disznó előnyeit, illetve egy fél disznó fölött elmondta nagyjából annak hasznosítható részeit, majd ki is vágta és azon nyomban elkészítette. Egyébént rendkívül finom volt minden, amit elkészített, van valami érzékelhető hatalma az ételek fölött.

Szombaton, azaz tegnap pedig reggel 8-kor leléptem Villányba, a Wunderlich Bortrezor és Látványpince új épületének átadó ünnepségére. Nagyon jó volt, csak leégtem kicsit mármint a szó szoros értelmében olyan erős napsütés volt.









 Elképesztő, szinte már elviselhetetlen nyári idő van.

Nincsenek megjegyzések: