New Yorkban már így 7 napnyi tartózkodás után is kialakul egy különleges érzés. Egyrészt, az ember mintha egy nagy mozgó panoptikumban mászkálna, ahol ráköszönnek, megszólítják, mindenki olyan intenzív és, ha ez találkozik a "hullámhosszával" - nálam úgy tűnik találkozott - akkor mérhetetlenül izgalmas pillanatokat él át. Az intenzív pozitív érzésnek azonban megvan a negatív oldala is és aki fent van az időnként le is kerül és New Yorkot is kicsit így látom - persze nevetséges, hogy egyáltalán bármilyen véleményt is merek megfogalmazni úgy, hogy nem is élek itt. Érzem a poklot is benne és érzem a mennyországot is benne azt, hogy mindenki menetel, de egy pillanat alatt eltaposhatnak, ha nem figyelsz és rendkívül fontos az érvényesülés és gyakorlatilag nem is szabad belegondolni, hogy éppen egy drótkötélen táncolsz, mert ha lenézel...
Szóval az elmúlt napokban sokat mászkáltunk, a kötelező városnézési köröket szinte leróttuk, voltunk ugye a Downtownban, Chelseaben, voltunk a Guggenheim múzeumban, ezek mind nagyon jó helyek, minden egyes szeglete tartogat számomra érdekességeket. 2 napja pedig elmentünk Brooklynba, amellyel szintén különleges a viszonyom, már a Brooklyn hídon áthaladva éreztem, hogy itt most valami különleges helyre érkezem, nem is a máshol vagyok érzés, a valahol vagyok érzés, nyilván az irodalmi élményeim is hatnak rám, Paul Austerrel egy városrészben... Tegnapelőtt pedig el is zarándokoltunk abba az utcába, ahol - tudomásom szerint - lakik, és elmentünk a Sunset Parkba is, ami a legutóbbi könyvének a címe. Hát igen, nekem New York részben Paul Auster. De New York a családom egy részét is jelenti, velük is volt alkalmam találkozni, holnap ismét. És számomra megható és csodálatos volt, hogy együtt töltöttem egy délutánt az egyikükkel és együtt jártuk New York utcáit és hallgattam őt és elmentünk a New York City Museumba. Utána végtelen gyaloglással visszatértem a Central Park mentén.
Egyébként van egy törzshelyem is már, a Morning Star, a kávézós bácsi tudja a nevem, tudja mit kérek és, hogyan, ma szívinfarktusos állapotig töltötte újra és újra a kávéscsészémet, "you need it, I know" és kérdezget mindig mi van velem, hol voltam, hová megyek, mit fogok aznap csinálni.
És tegnap este pedig egészen különleges dolog történt, eljutottam egy igazi Wall Streeti menő étterembe a Ciprianiba, ahol a kulisszák mögé is betekinthettem, erről hamarosan részletesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése