2011. május 19., csütörtök

nehézségek

A mai nap már korántsem kezdődött olyan felhőtlenül, mint a tegnapi. Egyedül az vígasztalt, hogy a tegnapi nap tényleg egyedülálló volt, dehát miért is lenne úgy, hogy akkor a következőben meg majd szintén minden jó lesz.

Most nem fog minden posztom az alvási szokásaimról szólni, dehát történelmi pillanatokat élek át, először szembesülök a jetleg kellemetlenségeivel, és hát tényleg az, most éjszaka meg nem tudtam aludni szinte egyáltalán: nem sikerült becsapni a szervezetemet azzal a maratoni alvással, pontosan tudta, hogy kialudtam magam szépen és akkor most talán egy újabb éjszakát megkockáztathat alvás nélkül, hát eléggé keserves volt mind a hajnal, mind az "ébredés" beleragadva az alvás-nemalvás tudatállapot közé.

És közben gyűröm-gyűröm az akadályokat, a Károly körút, mint városrész önmagában felvirágzott, a lakás meg ugyan késznek van nyilvánítva, de csak nem akar teljesen befejeződni/elkészülni (már csak a tűzhely és a mosogató felszerelése hiányzik) és én pedig tanácstalan vagyok, mert válság sújt a munka közben is, a projektjeim tragikus stádiumban állnak, nem tudom azért-e mert nem voltam itthon, vagy úgy általában, de azt hiszem mindenféle világviszonylatok is hatással vannak rám. Tehát a pl. Saab autógyár körüli problémák közvetlenül hatnak az én személyes egzisztenciámra érdekes, nem?

Nincsenek megjegyzések: