A hazaérkezés szürreális körülmények között zajlott, ugyanis meg kell említenem, hogy a reptérről vezető talán 93-as busz, egy olyan járat, amely igazi idő és térutazásra viszi az embert, Szófián, Bucharesten keresztül, Banglades utcái felé. Olyan mérhetetlenül lepusztult és elmaradott területeket láttam, hogy nem hittem a szememnek. Mindesetre gyorsan eltűntek a stockholmi csillogás emlékének vakító foszlányai és átkerültem a valóságba. A Kőbánya-Kispesti metróállomás, amely immár teljesen újjáépítve és mégis lepattant hangulatban fogadott pedig egy időugrás volt a jövőbe. Mivel mindezen benyomásokat folyamatosan, hangosan kommentáltam telefonban, ezért a buszon egyik stockholmi útitársam kifigyelt, menet közben megnyugtatott, hogy nem kanyarodtunk semmiféle banlgadeshi vidékre, viszont a túlzottan bizalmasba forduló beszélgetést elkerülendő gyorsan egy másik metrókocsiba szálltam, ja nem, nem taxival jöttem haza, mert közben elszálltak kissé a taxiárak.
Na kis regenerálódás után aktívan elindítottam az évet, meglátjuk meddig tart és mi jön ki belőle. A tegnapi napon továbbá végre emberszámba vehető lettem, méghozzá azért, mert aludtam - a szerdai napom teljesen kiesett, a zombie lét eluralkodott rajtam, ezek a kihagyott éjszakák igazi jetleg állapotot idéznek.
Magamban egy különleges kísérletet végzek egyébként, amely az evést, mint tevékenységet megszünteti, de még nem akarok semmit elkiabálni. A fény, az nagy érték végülis.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése