A vén tengerész

Volt egy öreg tengerész, kit jól ismert a nagypapám,
annyi mindent akart tenni reggel, délben, délután,
hogy ahányszor úgy gondolta, itt van a tett ideje,
el se tudta kezdeni, mert máshol járt már a feje.

Hetekig egy szigeten élt mint szegény hajótörött,
nagyon vágyott egy kalapra
s egy nadrágra módfölött,

akart, hogy legyen nála háló, horog és fonál,
teknősökhöz meg ebédhez, ami a könyvekben áll.

És amikor erre gondolt, felötlött egy gondolat
a fejében, hogy szeretne egy forrást (a víz miatt),
s hogy szavára figyeljenek, az is eszébe jutott,
hogy tartana (ha találna) némi csirkét vagy juhot.

Tűt hegyezett, s arra gondolt: hátha itt a szigeten
vademberek járnak-kelnek s leskelődnek szívesen,
ha kunyhója készen volna, nem gyötörné félelem.
"Míg most könnyen itt teremnek, rosszat tesznek énvelem."

Kunyhójára gondolt tehát... csónakjára, s ezalatt
csirke is forgott fejében, kecske, nadrág és kalap.
Éhes lett: horog kell, szomjas: forrás is kell hirtelen.
De nem tudta eldönteni, hogy először mi legyen.

Így aztán a vége az lett, semmit sem tett, hanem ott
a fövenyen egy kendőbe burkolózva napozott.
S azt hiszem, hogy olyasmit tett, amit tenni nem való:
mindaddig feküdt, míg érte nem jött a mentőhajó.

(A. A. Milne: A vén tengerész - The old sailor)