Engem még a barcelonai, roses-i időkre emlékeztet, amikor irigyeltem a katalánok bennfentességét, ahogy kérik a piacokon oly nagy otthonossággal a halakat, rákokat és kagylókat, állandósult potyautasként vásároltam csak, némi bűntudattal, hiszen nem az én hazám, nem az én tengerem. Szóval ez itt szintén nem az én tengeremből van, de ide hozták, nekünk. És jó volt ez a biztonság, ráadásul a helyen nagyon jó hangulat volt, kértem egy tál kagylót és feltűnt a szuperkedvességük aztán kiderült, hogy azért, mert megismertek bennünket, hogy mi vagyunk a Gasztrobizarr. Azért ez nem akármi, gasztro celebek lettünk, lássuk be. És innentől már csak felfelé vezet az út...
Hát persze...
ördöghal (monkfish)
ez a szépség valójában az a hal, amelyet évekkel ezelőtt szintén a spanyol piacok jégágyain láttam gyakran kiterítve, megmerevedett, élő döbbenettel a szemében és akkor elsőre, ki is rázott a hideg, hogy lehet ilyen szörnyűséges kinézete egy halnak:
nálunk végül megszelídült és nagyon finom volt,
azonban a lakásban még mindig kísért az intenzív illata
nekem: gambas, amúgy: "garnélarák"
ez készült belőle
4 megjegyzés:
Volt itt még tegnap egy bekezdésnyi bevezetés 1 kedvenc helyről, ami megszűnt kedvenc lenni... vagy csak álmodtam...
SF kaput?
álmodtad! :)
igen, aztán meggondoltam magam, függőben hagyom a dolgot. inkább fogalmazzunk úgy, hogy a töretlen pozitív viszony egy kis léket kapott, de talán nem süllyed el.
Nem publikus?
Csak nem a kroasszan és a kávé? :D
pedig többet lelkendeztél róluk, mint Ted Aprajev a Speizről...
á, azzal nincs baj..
inkább személyes jellegű, de most megoldódni látszik...
Megjegyzés küldése