2011. október 30., vasárnap

időszámítás

Ahhoz képest, hogy elvileg ma nyertünk egy órát, pont úgy érzem magam, mintha veszítettem volna, valami furcsa időcsúszásba kerültem az éjszaka folyamán. Reggel azt láttam, hogy minden óra átállította magát - nyugi csak a telefonokra és a számítógépekre gondolok, úgyhogy nem tudtam, hogy most akkor egy vagy két óra eltolódásban vagyok-e, mindenesetre most már csak 5 óra választ el New Yorktól ez mindenképpen felemelő.

A hétvégét ismét passzívan és lustán dögölve töltöm a nappali hatalmas kanapéján, ahonnan rálátok a Dunára is, ez az új felállás és elég jó.
Mondjuk érzem, hogy azért már meg kéne mozdulni egy kicsit, azt hiszem elmegyek futni még mielőtt belefutunk a Halloweenbe. Tegnap egy nagyobb beteg programon gondolkodtam el, a Nike Running Hungary szervezett egy olyat, hogy hajnali 2-től 3-ig 10 K futás, tehát visszafutunk az időben, hát nem tudom ennek mi értelme lett volna. Majdnem elmentem, de mivel már este 11-kor is bénultan feküdtem az ágyban erre nem sok esély volt, továbbá biztos vagyok benne, hogy olyan jetleget okozna nekem egy ilyen 10K-s akció az éjszaka közepén, hogy több napig tartana, míg kiheverem.

A tegnapelőtti pókról meg kiderült, hogy keresztespók, mármint számomra, sokan biztos tudták.

19:12
Futottam 10K-t, hihetetlen szép a sziget, minden őszbe borult, a legdurvább színkavalkád van éppen a fákon. A futás pedig nagyon jól ment, úgyhogy jól vagyok eléggé.

Nincsenek megjegyzések: