És ennek immár két éve szinte. És semmit nem jelent számomra semmi. Én vagyok a bádogember, hiába teszek úgy, mintha lenne szívem. Amúgy pedig már itt élek, most lesz két éve, hogy megint Magyarországon élek. És nekem annyira súlyos volt az elszakadás, hogy még ez is kevés, minimum egy év még, mire felfogom. 3 év kint kiheverése egyenlő 3 év itthon.
Akkor is ma, mindenféle játszma kérdésben egyszerűen szintet léptem, szintet léptem úgy, hogy érzem mi az, hogy most először nem remény, nemcsak vágy vagy elképzelés, hanem a valóság, pontosan úgy megláttam az autó ablakából, ahogy sokminden mást korábban.
A valóságot érzékelni. A saját valóságomat ugyan, de talán az közelebb van az átlaghoz mért valósághoz, mint az én eddigi valóságom.
""olyan szerelmes vagyok a zen buddhista vízió férfi bemondónőjébe egy nagy cipő vagyok egy hatalmas cipő egy óriási cipő most mindenki énbennem jár, mindenki énbennem tapos mindenki"
2 megjegyzés:
hát ezt most jól elolvastam, és két dolog jutott eszembe:
1, emlékeim szerint a bádogemberről pont a legnehezebb helyzetben derül ki a történetben, hogy nagyon is érző szíve van - szóval... ;)
2, a valóságérzékelésről: "Megtanultam a valóságot tisztelni, a bizonyosságot keresni és a kételkedést elfogadni." ezt egy egészen hétköznapi ember, ámde nagy koponya mondta nekem egyszer, mintegy hagyatékul
a valóságról nehéz nyilatkozni, mert van egy olyan gyanúm, hogy az egy szubjektív dolog.
Mindezt úgy írom, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ezzel megcáfolom a fentebb írt posztom lényegét :)
Megjegyzés küldése